Mindig vannak és lesznek olyanok, akik konkurálni fognak velünk. Ez egy nagyon fontos felismerés, bármilyen triviálisnak tűnik is.

Célunk nem az kell hogy legyen, hogy konkurenseinket legyőzzük, mivel mindig van/lesz valaki, aki nálunk jobb, erősebb, okosabb, ügyesebb – ha nem most, akkor két héttel később. Ez így van jól, sőt, ez motiválhat is minket a folyamatos tanulásra. Nem szabad azon görcsölnünk, hogy mindig mindenkinél jobbak legyünk, hiszen ez irreális, elérhetetlen cél, ami eleve kudarcra van ítélve.

A lényeg az, hogy saját magunkat meg tudjuk különböztetni másoktól, és meg tudjuk ismertetni magunkat mindazokkal, akik számunkra valamiért fontos célközönséget jelentenek – hiszen a döntés, a választás joga végül az övék. (Tehát miközben énmárkánkkal foglalkozunk, valójában mások igényeire fókuszálunk, amelyhez toleranciára és empátiára is szükségünk lesz.)

A “konkurensekre” pedig igyekezzünk versenytársként tekinteni, akikkel bizonyos értelemben véve egy csónakban evezünk. Így a könyökölések és irigykedő gondolatok helyett bőven lesz időnk azon gondolkodni, vajon mit tanulhatunk tőlük, és vajon tudnánk-e akár együttműködni is annak érdekében, hogy kölcsönösen még jobbak, még sikeresebbek lehessünk.