Abból, ha van egy csodálatos hangszerünk, de nem tudunk játszani rajta, semmi örömünk nem származik.

Nemcsak nekünk, másoknak sem – hiszen ha gondosan becsomagolva tároljuk valahol, a hangszernek nincs haszna, mivel nem tölti be funkcióját. Abból, ha nincs senki, aki tudna arról, hogy van egy csodálatos hangszerünk, ugyancsak semmi hasznunk nem származik, hisz így eladni vagy elcserélni sem tudjuk, legfeljebb elajándékozni vagy kidobni – de ezt minden bizonnyal azért vonakodunk megtenni, mert úgy gondoljuk, túl értékes dologról van szó ahhoz, hogy csak úgy elkótyavetyéljük.

Ugyanez a helyzet az énmárkánkkal is. Ha nem használjuk ki a bennünk rejlő potenciált, és nem arra törekszünk, hogy képességeinknek a maximumát nyújtsuk, miközben vágyaink beteljesítésén és álmaink megvalósításán dolgozunk, valójában nem becsüljük meg saját magunkat, nem használjuk ki lehetőségeinket.

Hogyan várhatnánk el másoktól, hogy felfigyeljenek ránk, ha mi sem becsüljük magunkat? Bár mindannyiunknak lehet egy stabil, karakteres énmárkája, sokan nem élünk ezzel a lehetőséggel, mintha a nem használt hangszert csak porosodni hagynánk. Eladni vagy elcserélni azonban ha akarnánk, sem tudnánk énmárkánkat – viszont mindazzal, amit az énmárkánk jelent, megajándékozhatunk másokat, kiteljesedhetünk, és anyagi haszonra is szert tehetünk. Az énmárkánk mi vagyunk, az énmárkánk megnyilvánulásain keresztül mutatjuk és különböztetjük meg magunkat, és juttatjuk érvényre szükségleteinket a privát szféránkban csakúgy, mint szakmai életünkben.

Ma, az internet és a social média korában, amikor megszámlálhatatlanul sok emberrel léphetünk kapcsolatba, nagyobb szükségünk lehet erre, mint a történelemben bármikor.