Időről időre beleszaladok a vállalkozói csoportokban olyan kétségbeesett és elkeseredett hangvételű posztokba, amelyek arról szólnak, hogy több év(!) munkája szállt el egyik pillanatról a másikra, amikor a Facebook valamiért bekattant és elérhetetlenné vált az illető sokezres követőbázissal rendelkező oldala, a rengeteg értékes, ott megosztott tartalommal együtt. Vagy egyszerűen letiltották a hirdetési fiókját bankkártyástól-mindenestől, mert valami nem tetszett a rendszernek egy új szigorítás miatt. A minap ugye már az egész internet lekapcsolásának az ötlete is nyílt színen megfogalmazódott, úgyhogy gondoltam itt az idő feltenni a kérdést:

Te mennyire szorongsz attól – mondjuk egy 1-től 10-ig tartó skálán -, hogy hirtelen mindenedet elveszítheted, amit eddig elértél, felépítettél? Hányszor hasít beléd a jeges félelem egy-egy boldog pillanatodban, hogy mi lesz, ha ez az álomszerű kép egyszercsak szertefoszlik?

Képzeld el (ha esetleg a covid-19 még nem érintett elég húsbavágóan), hogy beüt a krach, és nem tudod elérni az ügyfeleidet, vendégeidet, klienseidet. Azon már túlvagyunk, ugye, hogy a fizikai üzletedet, szalonodat, jógatermedet be kellett zárnod, ha volt ilyened. Mit éreznél akkor, ha egyszercsak elveszítenéd az online tartalmaidat, amiket kitartó munkával hoztál létre sokezernyi munkaórával? Mit éreznél akkor, ha elveszítenéd az online kapcsolattartási lehetőséget is? Mit éreznél akkor, ha teljesen és totálisan ellehetetlenülne, hogy azt a tevékenységet folytasd, amit eddig csináltál, ami eddig működött?

Természetesen lehet ügyes és előrelátó módon gondolkodni, és pl. biztonsági mentést készíteni amiről csak lehet, és lehet nagyon bizakodni abban is, hogy az internetről való lekapcsolás azért még nálunk is sci-fi kategória. De mi van akkor, ha a biztonsági mentésedet is elveszíted? Ilyen posztokat is láttam, nem egyet, nem kettőt. Komolyan az a legszívbemarkolóbb számomra, amikor a családi képek, a gyerekek születésétől gondosan gyűjtögetett és válogatott fotók úsznak el így a semmibe.

Ha nagyon rágyúrsz az életed bebiztosítására, érezheted azt, hogy kimaxoltad a lehetőségeket és minden tőled telhetőt megtettél már, biztonságban vagy és biztonságban van minden számodra fontos értéked. De ez valójában illúzió.

Van egyáltalán bármi, ami ténylegesen, tutibiztosan a miénk? Ami a mi birtokunkban van? Én úgy látom, hogy maximum a figyelmünk az, ami _v a l ó b a n_ a miénk. Méghozzá a jelen pillanatban. Ennyi.

Az a helyzet, hogy egy racionálisnak nevezhető szinten túl a veszteség elkerülésére irányuló minden cselekvés, a veszteség lehetőségétől való szorongás érzése rengeteg energiádat emésztheti fel – teljesen feleslegesen. És ezt az energiát így elvonod a fejlődéstől, teremtéstől. Azaz a félelmeiddel és a szorongásoddal épp a kívánttal ellentétes hatást érsz el: önmagadat kezded el gátolni az örömteli mindennapok megélésében és a céljaid elérésében. A borús képek annyira kitölthetik a tudatodat, hogy közben már képtelen vagy észrevenni a lehetőségeidet sem, és azt sem tudod értékelni, ami az életedben a szépséget, egészséget, szeretetet, sikert jelenleg megtestesíti. Végsősoron tehát szép lassan akár tényleg el is veszítheted mindazt, ami fontos számodra.

Mit tehetsz akkor?
Megnézheted, hogy hogyan viszonyulsz a dolgok, emberek és lehetőségek elveszítéséhez. Hogy hogyan viszonyulsz a birtoklás és a kontroll érzéseihez, a függőséghez, bizonytalansághoz. És elkezdhetsz foglalkozni magadban azzal, akár egyedül, akár pl. az én támogatásommal, hogy a veszteségtől való félelmet, a szorongást legalább a kritikus szint alá vidd, ezzel párhuzamosan pedig bátrabban és lazábban kezdj el létezni.

Ha képessé válsz ellenállóan, rugalmasan és könnyedén viszonyulni a felmerülő nehézségekhez (és a tényleges tragédiákról, amit pl. a szeretteink elvesztése jelent, most még szót sem ejtek), akkor a reziliens működésed révén megtapasztalhatod akár azt az állapotot is, amikor nem is te éled az életedet a mindenkori legjobb tudásod szerint, hanem az élet kezd el akadálytalanul áramlani benned és rajtad keresztül. Ekkor már nem is fogod a dolgokat jónak vagy rossznak bélyegezni, hiszen minden tapasztalásban egy lehetőséget fogsz tudni látni, ami valamilyen módon téged szolgál — miközben te is szabadon szolgálhatsz másokat a létezéseddel, akár a munkádon keresztül is.

Ahhoz, hogy a félelemtől való félelem bénító hatásától megszabadulhass, azaz fel tudd szabadítani önmagadat és a benned rejlő potenciálhoz hozzáférhess, mindenekelőtt szembe kell nézned a félelmeiddel és szorongásaiddal. Ezt nem lehet megúszni. Ha valóban ura akarsz lenni az életednek, ahhoz előbb önmagadat kell legyőznöd, az egóddal kell megbirkóznod, és nem másokkal kell versenyezned. Ha úgy érzed, hogy szeretnél mélyebbre ásni, kész vagy szembesülni kellemetlen vagy kimondottan nehéz érzésekkel is, amiket eddig megpróbáltál elkerülni abban a reményben, hogy megúszhatod a velük való találkozást, akkor keress meg, beszélgessünk egy kicsit!

Ha úgy érzed, szívesen dolgoznál velem, és én is úgy látom, hogy tudunk együttműködni, akkor pedig belevághatunk egy hosszabb folyamatba, és elkezdhetjük feltérképezni, hogy benned milyen tudatos vagy tudatalatti limitáló hitrendszerek működnek, amelyeket a támogatásommal átalakíthatnál magadban, és lecserélhetnél olyanokra, amelyek közelebb visznek a kiteljesedésedhez – önmagad és mások örömére egyaránt.

Élj a lehetőségeiddel! 

❤
Kunigunda
Ingyenes fókusz konzultációra itt foglalhatsz időpontot