Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi hullám, aki fáradt, nyugtalan és kimerült lett attól, hogy folyton ide-oda sodródott a horizont és a part között. Egy nap hallott a Nagy Óceánról, ahol nem volt az áramlatok szeszélyének kitett nyughatatlan sodródás, ahol minden csendes volt és szeretettel teli. Hatalmas vágy ébredt benne, hogy megtalálja ezt a békés helyet, de nem tudta, hol is kezdje keresni.
– Tudjátok, merre van a Nagy Óceán? – kérdezte az elhaladó többi hullámtól.
Az egyikük, egy idősebb, akit lehúzott már a sok hínár, azt mondta neki:
– Hallottam már erről az Óceánról, de olyan messze van, hogy akár több életbe is telhet, hogy valaki elérje.
Egy másik hullám így felelt:
– Én úgy hallottam, hogy ha nagyon kedvesek és szelídek vagyunk, és nagyon szépen élünk, akkor a halálunk után a Nagy Óceánban találjuk magunkat.
– Mind káprázatban éltek! Nem is létezik ez az Óceán! – fűzte hozzá egy örvénylő hullám cinikusan.
– Hé! Gyere velem! – kiáltotta barátságos hangon egy fiatal hullám. – Én ismerek egy bölcs hullámot, aki volt már a Nagy Óceánnál és ismeri jól. Majd én bemutatlak neki.
És elindultak. Miközben távolodtak, egy másik hullám zúgolódni kezdett:
– Bolond kölykök! Minek energiát pazarolni holmi mitikus hely keresésére? Miért nem elégedtek meg azzal, ami van?
Hamarosan elértek a bölcs hullám otthonához.
– Kérlek, bölcs hullám, mutasd meg nekem a Nagy Óceánt! – könyörgött a kis hullám.
A bölcs hullám kacagni kezdett, olyan mélyről jövő kitörésekben, hogy tajtékzott a víz felszíne.
– Minek képzeled te a Nagy Óceánt, gyermekem?
– Azt hallottam, hogy csodálatos hely, tele szépséggel, örömmel és hogy szeretet és töretlen béke honol benne-remegett a kis hullám.
A bölcs hullám megint nevetett egy jót.
– Te ezt a Nagy Óceánt keresed, kis barátom, holott te vagy maga az Óceán! nagyon vicces, hogy te nem is tudsz róla!
Ez még inkább összezavarta, és egy kicsit felbosszantotta a kis hullámot.
– Hogy lehetséges ez? Én nem látok semmiféle óceánt. Nem látok mást, csak hullámokat, hullámokat és megint csak hullámokat!
– Ez azért van, mert azt hiszed, hogy hullám vagy-mosolygott a bölcs hullám.
Ezen a ponton a kis hullám egy közeli sziklához csapódott elkeseredettségében.
– Nem értek az egészből egy szót sem! Most akkor meg tudod mutatni a Nagy Óceánt vagy sem? – kérdezte türelmetlenül.
– Rendben, rendben, elszánt kis barátom – felelte a bölcs hullám -, de mielőtt megmutatom, alámerülnél és megmasszíroznád egy kicsit a fájós lábamat?
A kis hullám lemerült hát… és abban a pillanatban hullámként el is tűnt.
Ekkor jött rá, hogy a Nagy Óceán nem különbözik tőle, hogy valójában ő maga a Nagy Óceán – és egészen odáig álmodta csupán, hogy ő egy különálló hullám.
Ennek tudatában hatalmas, végtelen örömmel élvezte minden hullám táncának játékát.
___
Ezt a kis történetet Mooji: A vagyok előtt – Az igazság közvetlen felismerése c. könyvében találtam. Azt hiszem, számotokra is tartogathat értékes felismeréseket. 
Kunigunda / Kunido Vibe
