Legyünk őszinték: igazából nem tudsz full önazonos lenni

Te is azon töröd magad, hogy hogyan legyél önazonos? Hagyd a francba, ne erőlködj tovább! Itt az idő, hogy szakítsunk az önazonosság mítoszával.

____

Az utóbbi években rengetegszer mondtam personal branding konzulensként, amikor az ügyfeleimmel az énmárka kialakulásáról, felépítéséről és gondozásáról beszélgettünk, hogy az önazonosság a munkában is elképesztően fontos. És hogy teljesen abszurd, ha lehasítjuk magunkról a “civil” részünket amíg dolgozunk, hogy szakemberként professzionálisabbnak tűnjünk.

Emlékszem, számtalanszor voltam olyan helyzetben régebben, még alkalmazottként, hogy azt éreztem, vissza kell fognom magamat, vagy egyenesen rámszóltak, hogy fogjam vissza magam. Vagy szimplán csak kakukktojásnak éreztem magamat. 

Például egy multinál nem volt illendő olyan felszabadultan és hangosan nevetni, ahogy én szoktam. Vagy cipő nélkül mászkálni a padlószőnyeges szobában.

Egy másik helyen azt éreztem, hogy úgy kell tennem, mintha mindent tudnék. Szégyenérzet volt bennem akkor, ha nem tudtam valamit, és igyekeztem okosan bólogatni vagy lapítani, aztán gyorsan kiguglizni mindent, hogy ez ki ne derüljön. Ma már persze tudom, hogy ez is csak az imposztor szindróma egyik tünete volt.

Amikor az első szakdolgozatomat írtam, az volt az egyik legfőbb probléma, hogy a nyelvezet, amit használtam, olyan volt, ahogyan beszélek – ami nem elég “komoly” ehhez a műfajhoz -, úgyhogy a második verzióban már igyekeztem minél több bonyolult szakkifejezést használni és vért izzadva lehivatkozni mindent IS. Végül színötössel abszolváltam, de a tök jó és élvezhető prezentációmra az egyik vizsgáztató tanár megintcsak mondott valami olyasmit, hogy ennél azért lehetett volna szakmaibb is. Hát neki talán jobban feküdt volna a teleírt ppt-s stílus, én viszont prezivel nyomultam, és kifejezetten az volt a célom, hogy szórakoztatóan és egyszerűen tudjam átadni a lényeget.

Aztán volt olyan is, már vállalkozóként, hogy úgy éreztem, valami nagyot kell villantanom ahhoz, hogy elismerjenek. Ja igen, hogy komolyabbnak kéne látszanom ahhoz, hogy komolyan vegyenek, ugye.  (Az első szakdolgozatom megírása elég traumatikus élmény volt számomra, idő volt, míg feldolgoztam. )

 És a kedvencem az volt, hogy nem kéne a spiritualitást vegyítenem a biznisszel, illetve a personal brandinggel, ha azt akarom, hogy komolyan vegyenek, és ne veszítsek el potenciális ügyfeleket, akik számára a “spiriség” = humbug. Ezt még én is bevettem, és el kellett telnie pár évnek, mire képes voltam bátran és magabiztosan azt mondani, hogy ha valaki számára én nem vagyok oké úgy ahogy vagyok, az is teljesen rendben van, és mindkettőnknek jobb, ha ő inkább más szakemberrel dolgozik együtt. 

Szóval a jó sok ~nem vagyok elég jó~ tapasztalattal a hátam mögött idővel már pontosan tudtam, hogy mennnnnnnyire fontos, egyenesen létkérdés ha őszinte életet akarunk élni, hogy önazonosak tudjunk lenni. És hogy merjünk is azzá válni, azok lenni – lehetőleg nonstop, 0-24, a hét minden napján, méghozzá minden szerepünkben. Ugyanis természetesen ugyanezt végigzongoráztam a privát kapcsolataimban is.

Ezáltal azonban hamar ráébredtem arra is, hogy nincs olyan, hogy privát én + szakmai én.  Csak én van. Csak én vagyok. És amikor azt nézegettem, hogy ki és mi is ez az én, a meditációs praxissal még ez is tisztult, és maradt az, hogy egyszerűen csak vagyok. Vagy néha már nem is vagyok, amikor megszűnik a gondolkodás, feloldódom és eltűnnek a testérzeteim, a testhatáraim, és olyankor vagyok is, meg nem is. 

Igenám, de akkor hogy is van az önazonosság?

Szerintem abban mindannyian egyetértünk, hogy az önazonosság egy jól csengő fogalom.

– Legyünk önazonosak!
– Oké!

Ártatlan kis mondat… még örülünk is neki, ha valaki erre bátorít. Igeeeen, véééégre elengedhetem magam és önazonos leheteeeeek, jeeee!
Viszont le merem fogadni, hogy nem igazán gondolunk bele, hogy mit is jelent ez valójában, ráadásul óriási öngólt lövünk, ha még túl is gondoljuk.

 Az a helyzet, hogy felnőttként valójában már szinte sohasem vagyunk önazonosak. Egyéni vállalkozóként, szakemberként pedig tuti nem. Esetleg pillanatokra vagy hosszabb-rövidebb időszakokra megjelenhet az önazonosság még bennünk is.

Tudjátok, mi az önazonosság? Ki az aki önazonos? 
A kisbaba, aki sír, ha valami nyűgje van, és ellentmondást nem tűrő ordítással jelzi, hogy pl. szopizni akar, de azonnal. Vagy a kisgyerek, aki oltári nagy balhét csap, ha nem kap meg valamit, amit akar — és göndör kacajjal kergeti a levegőben repkedő kis növényi szöszmókokat, mit sem törődve azzal, hogy merre kéne épp mennie hazafelé.

 Mi felnőttek mit csinálunk ezzel szemben? Megtanultuk késleltetni a szükségleteink és a vágyaink beteljesítését. Megtanultunk várni és megtanultunk alkalmazkodni, igazodni is. És bizony vállalkozóként, szakemberként meg kell tanulnunk azt is, hogy ha épp napozni lenne kedvünk egy padon ücsörögve a közeli parkban, akkor is összeszedjük magunkat, ha vár az ügyfél. Szép is lenne, ha azt mondanám neked holnap, 10 perccel a konzultációnk kezdete előtt, hogy bocs, de most nincs kedvem dolgozni veled, ugye? 

Csakhogy ez így már nem önazonosság, hiszen nem azt teszem, amihez valójában épp kedvem lenne, spontán.

 Az, hogy most írom ezt a posztot, szintén nem önazonos, ugyanis van egy elképzelésem arról, hogy milyen célja van ennek a szövegnek, mit akarok vele közölni, és milyen hatást szeretnék elérni, ha majd kirakom vmelyik felületemre. Ehelyett simán lefekhetnék aludni, mert már elég álmos vagyok, nálam épp késő este van most. Na, az önazonos lenne. 

Ha elhiszem azt a badarságot, hogy önazonos vagyok, az egyben azt is jelenti, hogy elhiszem, hogy van egy fix személyiségem, amivel azonosulok, amire azt mondom, hogy na ez én vagyok, ez vagyok én. Ám a tudomány mai állása szerint ilyen nincs, a spiritualitás felől közelítve meg aztán végképp nincs.  Ebből azonban az is következik, hogy ha még én sem vagyok fix, akkor aztán tényleg semmi sem biztos ezen a világon.

Hát ez az igazság. Valójában nincs biztonság. Minden, amit annak hiszünk, csupán illúzió. Nincs fix kapaszkodó. Nincs kőbe vésett viszonyítási pont.  Egy geoidon száguldva lebegünk a sötééét és hideg űrben e pillanatban is, és körbevesz a semmi / a mindenség. Még az sem biztos, hogy a következő percet túlélem. Sőt, tulajonképpen minden pillanatban meghalok egy kicsit, elmúlik ami volt és az van ami van most. Nyomokban mogyorót tartalmaz. Akarom mondani átszüremlik a múlt a jelenbe. De már ez a most is elmúlt. Hogy lehet így akkor élni? Hogy lehet tervezni? Hogy lehet ebbe nem beleőrülni?

 Hát szerintem úgy, hogy elfogadom hogy ez van, és megtanulom biztonságban érezni magam a bizonytalanságban. Rágyúrok a rezilienskedésre.

És mindent összevetve még mindig az a leginkább biztos, hogy én itt ülök most az ágynak nevezett részecskék halmazának tetején. A testem elég sűrű ahhoz, hogy egy jól körülhatárolható entitásnak érezzem magam, az ölemben duruzsol a laptoppá összeállt konstrukció, és igyekszem számotokra is értelmezhető mondatokká formálni a gondolataimat, miközben nézem a villogó vonalkát a szavak végén. Ez a kiindulási alap. Ami épp most van. És most. És most. És most. 

Persze idáig is el kellett jutnom, és ehhez egyáltalán nem mellékes, hogy meg tudtam-e tapasztalni pl. az ősbizalom élményét a fogantatásom óta, mert ez is hatással van a pszichém ill. a tudatosságom állapotára és arra, hogy milyen élményem van a most-ról, és hogyan tudok kötődni-kapcsolódni másokhoz.

Nálam most az van, hogy ha egyszer semmi sem fix, akkor van lehetőségem szabadon döntést hozni arról is, hogy hogyan szeretnék viszonyulni ahhoz, hogy minden bizonytalan és semmi sem állandó [csak a változás maga, höhö].

Számomra ez felszabadító. Meg tudom kérdezni magamtól a következőt: szeretnék szorongani vagy pánikolni? Dehogy szeretnék! Inkább belelazulok. De vigyáznom kell, hogy azért nehogy túlságosan belelazuljak és a másik végletbe essek, mert ha nagyon beleszarok mindenbe, akkor aztán jön a nihilizmus vagy a depresszív kilátástalanság, vagy még rosszabb önzőségek és gonoszságok is.

 Mit akarok tehát kezdeni magammal abban a fogalmamsincs-mennyi-időben, amíg élek? Hát nem véletlenül vagyok egyéni vállalkozó, van egy vízióm meg egy misszióm is, úgyhogy ezeket szem előtt tartva cselekszem.

És a képzeletbeli értelmező kéziszótáramban az önazonossághoz odaírom a képzeletbeli lap képzeletbeli szélére, hogy helyesebb inkább hitelességként és következetességként értelmeznem ezt a kifejezést, és az önazonosság szót max. ezen jelenségek ernyőfogalmaként, egyfajta makróként használni a továbbiakban, ha felnőttekről és vállalkozókról van szó.

 Úgy érzem, az egyetlen, amit tehetek másokért, hogy hitelesen, azaz őszintén kommunikálom / mutatom mindenemet, és következetesen tartom magam ahhoz, hogy őszintén és hitelesen cselekszem is, méghozzá az érzelmeimmel, a gondolataimmal és a szavaimmal összhangban. Ezt kongruenciának is hívjuk. És erre a kongruenciára bátorítalak téged is. 

Ugyanis ennek köszönhetően fogsz tudni tervezni te is, és akár újra meg újra meg újra tervezni is a vállalkozásodban csakúgy, mint az életed bármely más területén – mint egy jó GPS, ami mindig az aktuális földrajzi helyzetnek és a forgalmi körülményeknek megfelelően rajzolja ki az útvonalat. Ha megadtad a célt.

És ha kongruens vagy, akkor válsz hitelessé, és akkor professzionális is tudsz lenni, ugyanis ha következetesen és tudatosan teszel a céljaid megvalósításáért, akkor már nem leszel kitéve a hangulatingazodásaidnak. Fogsz tudni őszintén és hittel dolgozni akkor is, ha épp máshoz lett volna kedved még 10 perccel korábban, mert át fogot tudni hangolni magad.  Áthelyezheted majd a figyelmed a szakmai céljaidra, arra a munkára amivel szolgálod a hozzád fordulókat a hivatásodon keresztül, és akkor az alázatod és a tisztánlátásod átveheti a vezetést, és már nem magaddal leszel elfoglalva, hanem a másikra is fogsz tudni figyelni. Teljesen természetesen és nehézség nélkül. 

 Mit kell ehhez tenned? Tekints magadra járműként! Lásd magad egy olyan járműként, ami számodra ideális, és amiben a lelked a sofőr. És van még egy olyan részed is, amivel látod ezt az egészet, ahogy beszállsz vagy felszállsz a járművedre. Felőlem akár lovaskocsi is lehetsz, akár autó, akár űrhajó. Sőt, lábbusszal is mehetsz, ha teljesen környezetbarát megoldást keresel. 

De lődd be a célt, és tervezd meg az útvonalat a GPS-szel. Köztes úticélokat is beállíthatsz, de nem muszáj, csak az irányvétel fontos. Gyönyörködhetsz a pipacsos rétekben az utad során, felvehetsz stopposokat, átülhetsz akár egy családi lakóautóba is… és vedd észre, hogy ami az utad során történik, az legalább olyan fontos, mint a cél, ami felé tartasz, akármennyi kitérővel, akárhány újratervezéssel is. A célhoz vezető út a folyamat szükségszerű része akkor is, ha végül ugyanoda térsz vissza, ahonnan elindultál. Te már nem leszel ugyanaz – az út átformál.

Extra tipp: ne felejtsd el időnként a szervizelést sem, hiszen ahhoz, hogy minden klappoljon, a sofőrnek és a járműnek is kell a pihenő és a karbantartás.

Nos, mi a te célod most vállalkozóként? És mennyire vagy önazonos, ööö akarom mondani hiteles, őszinte (elsősorban önmagadhoz, és aztán másokhoz) és mennyire vagy következetes és elkötelezett a megvalósításban? 

+ Lehet, hogy te is továbbállnál már, de nem mersz, mert fogalmad sincs, mi vár rád?
+ Fogalmad sincs, merre indulj?
+ Lehet, hogy lecserélnéd a járművedet egy másikra, de nem tudod, hogyan teremtsd elő ehhez a forrást, vagy úgy érzed, nem érdemelsz még jobbat?
+ Lehet, hogy veled is elhitették valamikor, hogy nem vagy ahhoz elég jó, ezért nem is mersz nekivágni, és akár világkörüli, netán galaktikus utakról ábrándozni?
+ Vagy már épp megérkeztél, de most nem tudod, hogy hogyan tovább?

Ha úgy érzed, én vagyok az, aki tudnálak támogatni az utadon, jelezd, beszélgessünk, és vegyük át a lehetőségeket.

Feltérképezhetjük, hogy milyen limitáló hitrendszerek dolgoznak benned, amelyek nem adnak már neked üzemanyagot a céljaid eléréséhez, vagy akár kifejezetten akadályoznak is abban, hogy láthatóvá és elérhetővé válj, és ezáltal a lehető legjobban szolgálhasd szakemberként a hozzád forduló klienseket, ügyfeleket, vendégeket, megbízókat. Megnézhetjük azt is, hogy hogyan érezheted magad kényelmesen a totális bizonytalanságban a reziliencia erősítésével.

Már időpontot is tudsz foglalni hozzám egy ingyenes, 45 perces Fókusz konzultációra

Jó utat!
Kunigunda / Kunido Vibe