Félni vagy nem félni – ez itt a kérdés. Vagy mégsem?

Kreativitásnak helye ebben a rendszerben nem nagyon van, én is 3-as kaptam a töri érettségire, pedig 5-öst is kaphattam volna, mert tök jó esszéket írtam, csak két olyan témából, amiből az egyiket nem szabadott volna választanom.

 

Ha mázlink van, azért találkozhatunk olyan impulzusokkal, amik arra sarkallnak, hogy merjünk “out of the box” gondolkodni (újra, mint kicsi gyerekként, amikor ez még természetes volt).

És előbb-utóbb arra is rájöhetünk, hogy a helyes válaszok megtanulása és felmondása mellett legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb, hogy a helyes kérdéseket is fel tudjuk tenni.

Valóban alkalmazottként szeretnék dolgozni, vagy csak azért vagyok alkalmazott és dolgozom a biztonság illúzióját adó havi fix fizuért, mert félek őszinte lenni magammal, félek a saját céljaimat megfogalmazni és vállalni az ezzel járó felelősséget? Félek, hogy nem lennék elég jó egyéni vállalkozóként? Félek, hogy “áh, abból nem lehet megélni”?

Valóban ennyire vagyok csak képes vállalkozóként, hogy önmagam rabszolgája lettem, vagy csak azért tartom ezt a szintet, ahol most vagyok, mert félek kockáztatni, félek szokatlan megoldásokat alkalmazni, félek árat emelni, félek attól, hogy megítélnek, vagy hogy végül X-nek lesz igaza, és elbukom?

Valóban együtt kell karácsonyozni olyan családtagokkal akikkel nem érzem jól magam mert bántanak, vagy csak félek nemet mondani, merthát az milyen már, ráadásul pont a “szeretet ünnepén”? (Ez pl. egy príma társadalmi nyomás)

Valóban csak akkor lehetek boldog és teljes, ha van egy társam akivel jól kiegészítjük egymást, vagy csak félek egyedül is teljessé válni, mert akkor fel kellene adnom egy csomó téves elképzelést, amivel biztonságra törekvő, függő és alárendelt, vagy épp hatalmaskodó viszonyba helyezem magam a másikkal?

Valóban csak egyedül lehetek békében, vagy félek attól, hogy a másik elhagyna/megcsalna/meg akarna változtatni, ezért inkább távol tartom magamat a mélyebb kapcsolatoktól?

Valóban csóró leszek életem végéig, vagy csak félek attól, hogy mi mindenen kellene változtatnom, mi minden változna meg, ha bőségesen elég pénzem lenne? Vagy hogy én magam változnék meg? Esetleg attól félek, hogy elveszíteném a pénzemet, ha lenne, ezért jobb is, hogy nincs?

Valóban képtelen vagyok megtartani egy előadást nagyobb közönség előtt, habár szakmailag abszolút kompetens vagyok, csak mert én “leblokkolok, ha emberek előtt kell megszólalnom”, vagy félek a hibázástól, félek attól, hogy kiröhögnek, vagy olyan kérdéseket tesznek fel, amire nem tudok majd válaszolni, és kiderül, hogy igazából semmit sem tudok?

Valóban félnem kell itt a sokadik hullámban, vagy csak félek a szenvedéstől, félek szembenézni az elkerülhetetlen halállal, megsemmisüléssel, és hogy igazából semmi sem biztos, semmi sem fix, semmit sem birtokolhatunk annyira tutira, mint ahogy hinni szeretnénk?

Félni bármitől és mindentől lehet. Az imposztor szindrómának nevezett tünetegyüttest tapasztalók pl. a sikertől is tudnak rettegni, és ezért tudatalatti önszabotáló hitrendszerekkel akadályozzák a saját előrejutásukat. Van aki az autóvezetéstől fél, van aki a pókoktól, van aki a magasságtól vagy a sebességtől, és van aki az otthonát sem meri elhagyni.

Én magam is kiválóan tudok félni. Pl. vízben lenni is félek.

Minden ilyen típusú félelemnek, ami nem ténylegesen és közvetlenül egy veszélyes helyzetben funkcionál életmentőként, valami mélyebb, és általában nem tudatos, tehát a tudattalanban gyökerező oka van, amely a többnyire gyerekkorban alakult ki, vagy akár még korábban. Az is lehet, hogy az anyaméhben is már megvolt.

Viszont ahogy a víziszonyon sem lehet segíteni víz nélkül (megj. amikor elkezdtem úszni tanulni, az nekem a halál volt, de egyben újjászületés is), úgy a félelmek túlnyomó többségével az a helyzet, hogy nem lehet őket megszüntetni azzal, ha megpróbáljuk elkerülni őket.

 

Én ma már azt gyakorlom, hogy ha félek valamitől, akkor pontosan afelé megyek, és azt csinálom, amitől félek. Keresztülmegyek a félésen – akár egyedül, de többnyire inkább másokkal, vagy valamilyen segítséggel, segítővel.

Ezért lehetek ma egyéni vállalkozó is, úgy alapból. Sőt, ezért lehetek ma ex-imposztoros sikeres egyéni vállalkozó is. Ezért dolgozhatok ma emberekkel, más EV-kkal az 1:1 folyamatokban. Ezért van mögöttem már egy válás is. Ezért lett aztán újra társam, egy új párkapcsolatban. Ezért karácsonyoztam egyedül pár éve. És ezért fogok idén megint a kedvesemmel együtt karácsonyozni, akivel pár napja egy hajszál híján szakítottunk. Igazából asszem szakítottunk is, csak aztán a szeretés mellett döntöttünk mégis. Majd kialakul.

 

Nem muszáj azonban “erőszakosan” szembenennünk a félelmekkel, és rákényszeríteni magunkat olyan dolgokra, amiket nem akarunk. Önmagunk megerőszakolása nem sok jóra vezet, mégha a látszat szintjén esetleg sikerül is eredményt felmutatni. A mások felett gyakorolt kontroll pedig ugyancsak kontraproduktív.

Pl. lehet, hogy meg tudod tanulni a szorzótáblát kisiskolásként, ha a szüleid rádparancsolnak és nem engednek focizni amíg hibátlanul nem tudod az egészet, és lehet, hogy végül tényleg megtanulod az egészet oda-vissza, de egyrészt a sérelem ottmaradhat benned (igen, egy ilyen bagatellnek tűnő dologból is komoly sérelem, és félelem lehet, és szinte mindannyiunknak vannak ilyen sérelmei — és a gyerekeinknek is lesznek valamilyenek, nem lehet és nem tudjuk őket mindentől megkímélni), másrészt egy csomó hitrendszert beépítesz ezekben a helyzetekben.

 

„Először a kötelesség, aztán az élvezet!” Ugye?! Hányszor hallottam ezt… aztán szenvedtem attól, hogy képtelen voltam megengedni magamnak az örömöt és a pihenést, mert mindig találtam még olyan feladatokat, amiket meg “kellett” csinálnom már felnőttként akkor is, amikor anyám-apám nem állt felettem. Persze nem azt mondom, hogy essünk át a ló túloldalára, neeeeem. Csak azt szeretném jelezni, hogy érdemes megfigyelni, hogy amúgy mit miért gondolunk és érzünk úgy, ahogy, mert nagyon izgi meglepetések várhatnak így ránk.

 

Nagyon fontos ugyanakkor látni azt is, hogy a félelmeink komoly önvédelmi funkciót töltenek be. Azaz sosem véletlenül alakulnak ki a sérelmek-félelmek és a hitrendszerek, hanem azzal a céllal, hogy megvédjük magunkat akár teljesen nyakatekert módon is a további fizikai vagy lelki sérülésektől. De valóban szükségesek a félelmek? Szerintem nem.

 

Valójában nem kell félnem kardfogú tigristől ahhoz, hogy ne menjek a közelébe, vagy eliszkoljak, ha mégis ott terem a közelemben. (Azért össze is -nám magam ijedtemben, ha ez megtörténne, de előre nem kell félnem, az fix. Az ijedtség és a félelem nem ugyanaz.) Nem kell félnem a tűztől ahhoz, hogy ne nyúljak bele, és nem is kell hozzá megégetnem magam. (Elég volt megörökölnöm anyukám félelmét, aki amúgy szintén nem szenvedett különösebb égési sérüléseket, de tuti volt boszorkány az ősök között. ) Nem kell félnem az atombombától ahhoz, hogy ne akarjam használni. Nem kell félnem a nácizmustól ahhoz, hogy elhatárolódjak. Nem kell félnem a vaddisznótól sem ahhoz, hogy nyugiban menjek pisilni éjszaka az erdőben. (Ezen még dolgozom. ) És nem kell félnem a sikertől ahhoz, hogy elkerülhessem a megszégyenülést, ahogyan nem kell félnem a kockázatvállalástól sem ahhoz, hogy elkerülhessem a bukást. Már nem kell félnem. Régen féltem. Mostmár elég tudnom, értenem, hogy ezek a dolgok hogyan működnek, sokszor kognitívan is meg tudom ezeket beszélni magammal, magamban. És nagyon fontos, hogy be is tudom fejezni a magammal való társalgást, amikor akarom.

 

De ha valaki fél, akkor sokszor nem elég csak egy értelmes magyarázatot adni ahhoz, hogy a félelem elmúlhasson. Olvastam valahol, hogy Elon Musk félt a sötétben gyerekként, de mikor megtudta, hogy a sötét csak a fotonok hiányát jelenti az emberek által érzékelhető hullámhosszon, amitől pedig nem érdemes félni, azóta már nem fél. Hát ez is egy megoldás, ami neki bevált. De lehet, hogy másnak más válik be.

Például ha az én gyerekem fél a sötétben a szörnyektől, én nem azt mondom neki, hogy áááá hiszen nincsenek is szörnyek (miért ne létezhetnének, ha unikornisok is léteznek), hanem azt mondom, hogy itt nincsenek, itt biztonságban alhat. Ő ettől nyugszik meg, gyerekként. (Lehet, hogy Elonnak soksok évet kellett várnia arra, hogy a fotonok létezéséről infót szerezzen, és így sokáig félt a sötétben.) És van akinek felnőttként is az a megnyugtató, hogy bizony vannak olyan entitások, amelyektől jogosan lehet/ne félni. (Tényleg vannak, habár Elon vagy más talán nem érzékeny rájuk. Van az úgy, hogy különböző emberekkel kicsit másfajta valóságban élünk, ki-ki a magáéban, és mégis együtt is vagyunk.)

 

Rendkívül fontos a félelmekkel való megküzdésben, hogy komolyan vegyük önmagunk és egymás félelmeit, ne bagatellizáljuk el ezeket, hanem együttérzéssel közelítsünk. Csak így derülhet ki, hogy igazából mi rejlik a felszíni félelem alatti mélyebb rétegekben, mert gyakran nem is attól félünk, amit a tudatos részünkkel gondolunk. Ha először bizalmat szavazunk egymásnak, utána könnyebb megkérdőjelezni, hogy van-e valaminek realitása.

Az általam használt módszer révén pl. egy mély meditatív tudatállapotba tudom elvezetni a másikat, ahol a korai életélményekhez visszatérve, akár magzati állapotba is regresszálva biztonságosan ráláthatunk egy probléma gyökérokára, és hogy ez hogyan használ a maga nyakatekert módján az illetőnek.

 

Ezáltal pedig az is tudatossá válhat, hogy miért ragaszkodik az illető olyan (téves) hitrendszerekhez és érzelmekhez, amikkel mostmár inkább már csak gátolja a saját előrehaladását, öntudatlanul. Amikor ez az összefüggés megismerhetővé és megérthetővé válik, akkor az önszabotáló mintázatok és érzelmek elengedhetővé válnak, anélkül, hogy ezt erőszakosan erőltetni kellene.

 

De mondok még valamit – van amikor még a mélyben rejlő gyökérokok kinyomozására sincs szükség, mert van aki könnyebben tud váltani. De azért ez a ritkább, ha nagyobb horderejű dolgokról van szó.

 

____

 

Nem, nem vagyok pszichológus, nem azért beszélek a magzati állapotokról, a regresszálásról, meg a transzgenerációs cuccról amiről Orvos-Tóth Noémi könyvet írt. Gondoltam azért rá, hogy lennem kéne – mármint pszichológusnak – de igazából csak attól féltem, hogy nem leszek elég (akármilyen), ha nem lesz meg ez a papírom.

 

Nem, nem vagyok coach. Gondoltam, hogy lennem kéne, de igazából csak attól féltem, hogy “a megfoghatatlan spiri” dolgok miatt hülyének fognak nézni, szóval kéne vmi hétköznapibb megnevezés is. Coaching feladatokra azért már ajánlottak engem így is.

 

Nem, nem vagyok integrál pszichológus tanácsadó sem. Gondoltam, hogy lennem kéne, de igazából csak attól féltem, hogy spiri arcnak sem leszek akkor elég (akármilyen). Viszont egy csomó mindent már tudok-gyakorlok-csinálok, amit ott csinálni lehet. Amúgy tök jó buli lenne oda járni, biztos élvezném.

 

Nem, nem vagyok mentálhigiénés szakember sem, mert azon még gondolkodom, hogy lennem kéne-e. Carl Rogersszel biztos jó barátok lettünk volna.

 

Van amikor a félelmeink nem meggátolnak bizonyos dolgoknak a megcselekvésében, hanem pont hogy motiválnak, vagy akár rákényszerítenek. Amikor fegyvert fognak a fejedhez, ugye. De lássuk be, számtalan lightosabb helyzetben is érezhetjük, hogy “nem tehetünk mást”.

 

Én pl. alig mertem megengedni magamnak, hogy január első hetében ne dolgozzak, mert féltem tőle, hogy a klienseim rossz néven veszik, vagy azt mondtam magamnak hogy szükségük van rám és nem tehetem ezt meg velük, nem engedhetem meg magamnak. Hát egy frászt! A félelmek gyártása és a “szükségük van rám” is mind-mind az egó gyönyörűséges tevékenysége. Szóval szépen lecsendesítettem az egómat: megadtam a klienseimnek a bizalmat, mondván hogy nélkülem is van azért élet és biztosan jól ellesznek még egy hétig, és magamat pedig felbátorítottam annyira, hogy elhiggyem, igenis megérdemlem most a pihit, amire nagyonis szükségem van. És láss csodát, mindenki nagyon jól fogadta. Ezúton is köszi nektek, újra!

 

___

 

Jövőteremtő és (anti-)personal branding konzulens, egyebek mellett. ThetaHealer is, de olyan dolgokat is tanulok-gyakorlok, amiknek nincs ilyen fenszi neve, szóval ezekkel nem tudok villogni, meg nem is akarok igazából. És amióta nem félek megmutatni magam, azóta csak olyan csodaemberekkel dolgozom, akikkel öröm az együttműködés. (Ja és persze teljes legalitásban működöm. Ezt is fontos megjegyeznem, mert az exférjem azt hitte, hogy simán felnyomhatna tiltott varázslásért. )

 

Ex-imposztor szindrómás és sikeres EV-ként segíthetek neked is abban, hogy az önkorlátozó hiedelmeid kiiktatásával végre te is golyóálló önbizalomra tegyél szert, és hozzád méltó szakmai státuszt és bevételt teremts magadnak. Egóhizlalás és nyomulás nélkül.

 

Igazából az önbecsülésed itt a lényeg, de erről majd egy másik posztban írok részletesebben.

Amivel most érdemes foglalkoznod, hogy mire hangolod magad, mire figyelsz, és mire irányítod a fókuszod. Azt fogod ugyanis tapasztalni az életedben, a saját valóságodban.

 

____

 

Azt kívánom neked, hogy legyen elég bátorságod szembenézni a legnagyobb félelmeiddel is, hogy elkerülés helyett szembenézhess velük, legyőzd és meghaladd a kicsi énedet, és közelebb kerülj ezáltal az igazi önvalódhoz.

Azt kívánom neked, hogy merj te is segítséget, támogatást kérni mindehhez. Mások nélkül ma én sem lennék itt.

 

Azt kívánom neked, hogy merj és tudj időt szentelni arra, hogy legalább egy picit önmagaddal lehess, és méltóképpen zárhasd a 2021-et, elgyászolva amit el kell, és tudatosítva mindazt, amit érdemes.

 

Azt kívánom, hogy 2022-ben még közelebb kerülhessünk egymáshoz, őszintén és együttérzéssel, félelmek nélkül, vagy a félelmeink mellett is. Mert végsősoron a félelem is csak egy érzelem. És nem kell harcolni a félelemmel szemben sem.

 

Azt kívánom, hogy egyre többen váljunk tudatossá arra a tényre, hogy a szinergia elve szerint 1+1 több mint 2.

Azt kívánom, hogy erősítsük, támogassuk, bátorítsuk, emeljük és gyarapítsuk egymást egyre többen, önmagunk és minden lény örömére.

 

Aho!

Kunigunda / Kunido Vibe

U.i.: Megyek én is összegezni és jövőt tervezni, nameg teremteni-megvalósítani, mert a spiritualitás csak a materializmussal összhangban működhet igazán prímán ebben az emberi létezésben. Az én specialitásom, hogy e kettőt segítsek harmonizálni a te életedben is. A fény már megszületett, ahogy átjutottunk a legsötétebb éjszakán. Fényességes csodaságos, békében és szeretetetben teljes ünnepeket kívánok mindannyiunknak!

 

U.i. 2.: Időpontot egy ingyenes Fókusz konzultációra online foglalhatsz a legegyszerűbbem, ha úgy érzed, te is felbátorodnál. Tárt karokkal vár a világ!