Félni vagy nem félni? Ez már nem is kérdés.

…inkább iránytű.
Mert a félelmeink nem ellenségeink – hanem útjelzők.

A karácsony és az évvége tökéletes alkalom arra, hogy ne csak díszbe öltöztessük a lakást, hanem belül is rendet rakjunk. De mi van akkor, ha közben ott mocorog bennünk valami fojtogató? Például egy adag félelem.

És nem is egy.

Félelem attól, hogy egyedül leszek.
Félelem attól, hogy nem leszek elég jó.
Félelem attól, hogy mi van, ha megint nem sikerül?

A kérdés nem az, hogy félünk-e.
A kérdés az, mit kezdünk vele.

„Helyes válaszok” helyett valódi kérdések

Gyerekkorunktól arra vagyunk trenírozva, hogy a helyes választ adjuk. Mert csak akkor jutsz át a szűrőkön. Vizsga, diploma, állás, hitelkérelem, vállalkozás… de mi van akkor, ha a rendszer már nem működik? Mi van akkor, ha nem az számít, mit tudsz bemagolni – hanem hogy mersz-e őszintén kérdezni?

Például:

– Valóban alkalmazottként akarok dolgozni, vagy csak a biztonság illúziójáért maradok ott?
– Valóban nem vagyok elég jó vállalkozónak, vagy csak félek, hogy elbukom?
– Valóban kell valaki mellém az ünnepekre, vagy csak a társadalmi nyomás mondatja velem, hogy „egyedül gáz”?
– Valóban sikertelen lennék, ha önmagam lennék, vagy csak a saját magamról alkotott elavult kép tart vissza?

A félelem nem ellenség. Tanító.

A félelem nem valami, amitől meg kell szabadulni.
Nem is valami, amit legyőzünk.

Hanem valami, amin átmegyünk. Mint egy hídon. Mint egy szülőcsatornán. Mint egy újjászületésen.

Nem baj, ha félsz.
Az a kérdés, mit választasz: maradsz-e benne, vagy átsétálsz rajta?

Én is féltem.

Féltem a kudarctól. Féltem a sikertől.
Féltem, hogy nem vagyok elég okos, elég spirituális, elég hétköznapi, elég szakmai.
Féltem, hogy nem vagyok elég.
Féltem vízbe menni. Féltem egyedül karácsonyozni. Féltem nemet mondani. Féltem az elengedéstől. Féltem a szeretéstől.

És mindegyik félelem egy kapu volt. Egy lehetőség.
Ahogy szembenéztem velük, átformáltak. Engem formáltak át.

Félelem a sikerre: az imposztor-szindróma alkonya

Volt idő, amikor azt hittem, ha már elérek valamit, akkor majd elmúlik a félelem. De nem. A félelem nem kívül oldódik meg – hanem belül tudatosul.

Ma már tudom, hogy ha félek valamitől, akkor az egy irányjelző: ott van dolgom.

Ezért lehetek most az, aki:
– egy ex-imposztoros, boldog egyéni vállalkozó,
– aki nem egy papír miatt kompetens,
– nem egy címke miatt segítő,
– és nem a megfelelés miatt dolgozik másokkal, hanem mert valóban kapcsolódni akar.

Nem vagyok pszichológus. És pont ezért merem kimondani:

– Nem kell papír ahhoz, hogy legyen hiteles tapasztalatod.
– Nem kell titulus ahhoz, hogy értékes, mély segítői jelenlétet tudd tartani.
– Nem kell félned attól, hogy elég vagy-e.

A kérdés csak az: mire figyelsz?

Mert amire a fókuszod irányul, azt fogod növeszteni az életedben.

És a karácsony?

Lehet egyedül is szent.
Lehet csendben is igaz.
Lehet könnyes is gyógyító.
Lehet másképp is valódi.
Lehet bármilyen – ha közben önmagaddal vagy igazán.

Vállalkozóként is ugyanez a kérdés:

Félsz árat emelni?
Félsz megmutatni magad?
Félsz nemet mondani egy nem hozzád illő ügyfélre?
Félsz, hogy kevesebb leszel, ha kevesebbet dolgozol?

A félelem az ego gyártmánya. A szeretet és bizalom viszont nem kívülről jön. Benned van.

Akkor hát: félni vagy nem félni?

A válasz nem fekete-fehér.
A válasz: tudatosan félni is lehet.
A válasz: nem a félelem nélküli élet a cél – hanem a félelemmel együtt bátor lenni.

Ha szeretnéd megtapasztalni:

🔍 milyen érzés, amikor végre nem a félelmeid vezetnek,
🌱 hogyan tudod újraírt hitrendszerekkel elengedni az önszabotáló mintázataidat,
💬 és milyen, amikor valaki nem ítél, csak veled van a mélységekben is –

akkor szeretettel várlak támogató beszélgetésekre, ahol együtt kibogozzuk, hogy valójában mitől is félsz, és mire lenne szükséged ahhoz, hogy új pályára állj.

🗓️  Vedd fel velem a kapcsolatot emailben, és egyeztetjük a továbbiakat: hello@kunido.hu