A szar, a béke és az elengedés misztériuma
(avagy: hogyan ne fulladjunk bele a foscunamiba, hanem inkább találjunk benne táptalajt)
Van az úgy, hogy egyszerűen szar minden. Nem azért, mert gyenge vagy. Nem azért, mert elrontottad. Hanem mert ez is része az életnek. Vannak napok, amikor nem jön össze semmi. És vannak időszakok, amikor az egész univerzum egy gigantikus fekáliagömbbé gyúrja az életedet, amit aztán stílszerűen az arcodba tol.
Na, ilyenkor kezdődik a belső párbeszéd:
„Mi a f*szért történik ez velem?”
„Meddig bírom még?”
„Mi a tanítás ebben az egészben?”
(Az utóbbi kérdés spirituálisan képzettebbeknek ismerős lehet, de ilyenkor még ez is bosszantó lehet.)
És tudod mit? Jogos. Mert néha a tudatosság is elfárad. Mert szenvedni is emberi dolog. Nem csak meditálni.
A szar elkerülhetetlen
Ez nem cinizmus, hanem tapasztalat. A szar nem hiba a rendszerben. A rendszer része.
💩 A tested is termeli. A lelked is. Az elméd is.
És ha próbálod kikerülni, ha elnyomod, illatosítod, tagadod – attól még ott van. Csak épp nem tudod használni. Mert hogy igen: használni is lehet.
Ahogy a jóféle trágya és humusz táplálja a növényeket, úgy tudja táplálni a tudatodat is az, amit most elviselhetetlennek érzel. A kérdés nem az, hogyan kerüld el a szart. Hanem az:
Hogyan tanulsz meg együtt élni vele – anélkül, hogy közben elsüllyednél benne?
Szemléletváltás: szar ≠ szenvedés
A szenvedés nem ott kezdődik, hogy valami „rossz” történik. Hanem ott, amikor elkezdünk ellenállni annak, ami van.
Mert nem így akartuk.
Mert nem erre számítottunk.
Mert azt hittük, már túl vagyunk az ilyesmin.
Az élet viszont nem kérdez.
Az élet jön. Néha fekvőgipszben, néha székrekedésként, néha törölt tervek formájában. És közben a tudat próbál értelmezni, kapaszkodni, magyarázni.
Ha hagyod.
De mi lenne, ha nem kapaszkodnál?
Ha nem nyomnád vissza?
Hanem csak – elengednéd?
A kaki mint tanító
Ha a széklet tabutéma neked, akkor most figyelj:
Ez az egész poszt valójában nem a kakiról szól. Hanem az elengedésről. A ragaszkodásról. A kontrollról. Az életről.
Aki képes elfogadni a szart, az máris közelebb van a belső szabadsághoz.
Aki elismeri, hogy néha minden szétcsúszik, az máris kevésbé szorong, ha legközelebb szétcsúszik valami.
És aki meri meglátni a trutyiban a trágyát, az tud majd belőle új világokat építeni.
A maszatos tükör
A spiritualitás nem arról szól, hogy mindig fény vagy, mindig csend vagy, mindig tiszta vagy.
Hanem arról, hogy bele mersz nézni a maszatos tükörbe is.
És nem csak nézed, hanem törlöd is.
És néha a legjobb tisztítószer:
-
egy gyerek sírása a kanapén
-
egy elszállt januári terv
-
egy derékfájós, kimerült este magzatpózban
-
egy olyan karácsony, amikor minden máshogy van, mint ahogy szeretted volna
Mert ezekben a pillanatokban tud megérkezni a belső fordulat.
Nem mindig fénycsóvával. Néha csak annyival: „oké, akkor most ezt érzem. És ez is rendben van.” ☯️
És a legfontosabb…
Nem kell szeretned a szart.
De ha nem akarsz beleragadni, muszáj megtanulnod együtt lenni vele.
💩 Derűsen.
💩 Légfrissítő nélkül.
💩 Az igazság szagával.
És ha valaki még mindig azt mondja, hogy „a boldogság az, amikor már nincs több szar az életben” – akkor mosolyogj, és mondd neki:
„Nekem napi szinten jön. Szépen, puhán. És már nem undorodom tőle.”
Ez a béke kezdete.
Merülj alá, hogy felszínre jöhess
Ha szeretnél megtanulni szenvedés nélkül szarul lenni, és az önismeret útján nem csak virágillatban libbenni, hanem a trágyából is kisarjadni – várlak szeretettel egyéni konzultációkra, támogató beszélgetésekre.
Mert a béke nem a vihar hiánya, hanem a képesség, hogy táncolj az esőben. Vagy legalább ne ess pánikba, ha bokáig gázolsz a szarban.
