A belső hang, ami nem az ellenséged – csak rosszul tanult szeretni

„Az ego a hiányosságokat és a gyengeségeket keresi. A szeretet az erő jeleit kutatja. Azt nézi, hogy a másik mennyit jutott ezidáig előre, és nem azt, hogy mennyit kell még mennie.”
~ Maharishi Mahesh jógi

Van ebben valami, ami mindig mellbe vág.
Mert ismerem azt a belső hangot, ami nem az erőt, hanem a hiányt figyeli.
Azt, hogy mit nem csináltam meg. Hogy mennyi van még hátra.
És nem azt, hogy mennyit jöttem már előre.

És tudod, mi az igazán furcsa?
Hogy másokkal gyakran sokkal türelmesebb, megértőbb és szeretettelibb tudtam lenni, mint saját magammal.
Magamban még ment a belső szigor, a halk, de állandó önbántás.
A „miért nem vagy még mindig elég?” típusú suttogások.

Aztán egyszer csak megjelent a kérdés:
Mi van, ha már nincs is igazán „másik”?
Mi van, ha minden kritika, minden elvárás, minden szeretetlenség mindig önmagamhoz tér vissza?

A szeretet szemlélete nem rózsaszín köd.
Hanem gyakorlás.
Először nézőpontváltás.
Aztán szokás.
Aztán belső struktúra.

Ha úgy érzed, eljött az ideje, hogy más szemmel kezdj nézni magadra,
és ne csak a máz alatt, hanem legbelül is stabilabb legyen az önbecsülésed,
tudod, hol találsz.

Kunigunda