Ezért nem segít, ha csak ‘traumának’ nevezed, ami fáj – A nyelv csapdája
A nyelv nem pusztán tükrözi a valóságot – formálja is. Minden szó, amit választunk, alakítja a tapasztalataink jelentését: mit gondolunk magunkról, a múltunkról, a fájdalmunkról… és a gyógyulás, valamint a változás lehetőségéről.
A trauma szó eredete: testből lélekbe
A „trauma” eredetileg fizikai sérülést jelentett – egy törést, egy sebet, amit konkrét behatás okozott, és amit meg lehetett „javítani”. Nem véletlen, hogy a pszichológia is átvette ezt a fogalmat. A lélek is megsérülhet, és sokan keresik a szavakat arra, amit átéltek.
De amikor azt mondjuk: „traumám van”, gyakran úgy beszélünk róla, mintha elromlottunk volna. Mintha lenne egy hibás rész bennünk, amit helyre kell hozni – lehetőleg minél gyorsabban és hatékonyabban.
Lehet, hogy ezzel egyidejűleg akaratlanul is leegyszerűsítjük vagy eltávolítjuk magunktól az élményünk valódi rétegzettségét. És ha egy összefoglaló fogalom mögé bújunk – vagy ha más mondja ránk –, akkor nehezebb lehet valóban közel menni ahhoz, ami történt. Nehezebb lehet kapcsolódni hozzá, feldolgozni, vagy akár felszabadulni tőle.
Lehet, hogy amikor valaki túl hamar és túl általánosan „traumatizáltnak” nevez, az akaratlanul is újra elidegeníti tőlünk a saját történetünket. Néha ez a fajta kívülről jövő címkézés bántó is lehet – ha nem jár együtt valódi kapcsolódással, figyelemmel, és az élmény egyediségének megbecsülésével.
De vajon tényleg ‘sérültek’ vagyunk?
A lelki fájdalmak sokszor nem „sérülések” abban az értelemben, mint egy törött kar. Gyakran épp arról szólnak, hogy valami nem történt meg: nem kaptunk elég figyelmet, elismerést, szeretetet. Vagy túl korán kaptunk túl sokat – amit még nem tudtunk feldolgozni.
Lehet, hogy ilyenkor nem „összetörtünk”, hanem csak elakadtunk.
És ha erre is automatikusan a trauma szót használjuk, akkor könnyen belecsúszunk egy olyan gondolkodásmódba, ahol az a feladat, hogy „megjavítsuk” magunkat. De biztos, hogy ez mindig így van?
Gyógyítás vagy gyógyulás? Nem mindegy.
A „gyógyítás” szó aktív beavatkozást feltételez: valaki megjavít minket, mint egy elromlott gépet. A „gyógyulás” ezzel szemben egy belső, időt és teret igénylő folyamat. A test vagy a lélek nem mindig szorul javításra – gyakran csak támogatásra, hogy a saját ritmusában visszataláljon az egyensúlyhoz.
De lehet, hogy van, akinek épp a trauma szó segít.
Mert végre van neve annak, ami korábban megnevezhetetlen volt. Mert végre valaki kimondja azt, amit ő maga nem tudott.
Van, amikor a fogalom nem távolít, hanem éppenséggel közel hoz: „igen, ez történik velem is” – és ez a felismerés már önmagában elkezd gyógyítani.
Lehet, hogy a kérdés nem az, használjuk-e ezt a szót – hanem az, hogyan használjuk. Milyen tudatossággal, milyen érzékenységgel, milyen kapcsolódásban.
A nyelv számít. Mert hat.
Amit mondunk, az meghatározza, mit gondolunk, és ez meghatározza, hogyan érzünk. A „trauma” szó tehát nem mindig ártalmatlan. Lehet, hogy megnevez, de közben meg is határoz. Érdemes tudatosan bánni vele – ahogy minden olyan szóval is, amely a belső világunkra vonatkozik.
Mi lenne, ha más szavakat használnánk?
Mi lenne, ha nem „traumatizáltnak” neveznénk magunkat, hanem – habár kicsit hosszabban – de pontosabban próbálnánk megfogalmazni, ami történt?
Hogy ki és mit tett, vagy nem tett meg egy adott helyzetben, aminek az emlékét és lenyomatát máig hordozzuk?
Mi lenne, ha nem gyógyítani akarnánk egymást, hanem meghallgatni, megtartani? Tanúként jelen lenni annak, ami van?
Lehet, hogy a meghallgatás néha többet ad, mint bármilyen technika vagy módszer.
A szavaink világa az, amiben élünk. És ha más szavakat használunk, más valóságot építünk – más lesz a valóság-élményünk is.
✨ Mi történne, ha megpróbálnád új szavakkal elmesélni a történetedet?
Olyan szavakkal, amelyek nem címkék, hanem kapuk.
Olyan nyelven, ami nem bezár, hanem kinyit.
🤍 Ha szeretnél beszélni róla…
Ha úgy érzed, nehéz szavakba önteni, ami benned zajlik – vagy ha már túl sokszor gondolkodtál magadról a traumák tükrében, és most inkább a saját nyelveden szeretnél beszélni róla – keress meg.
Nálam nem egy kész módszert vagy előre megírt programot kapsz.
Nem címkézlek, nem diagnosztizállak, és nem adok instant megoldásokat sem. Ehelyett egy ítélkezésmentes, gyengéd figyelemmel kísért teret hozok létre, ahol a saját tempódban kapcsolódhatsz önmagadhoz.
Gyakran éppen akkor keresnek meg, amikor már nem tudják, hogyan fogalmazzák meg azt, ami belül fáj… és mégis elindulunk. A csendből. Sóhajonként. Szavanként. Itt a múlt fájdalmas élményeiből is fény és erő születhet – természetesen, a saját ritmusodban.
📩 Írj emailt, és megbeszéljük a továbbiakat: hello@kunido.hu
