Megpihenni a szeretet szemének tükrében

 Nem a tekintetben, ami ítél.
Nem abban, ami keres valamit rajtam.
Nem abban, ami mér, kritizál, összehasonlít.
Nem abban, ami a saját hiányát töltené ki velem.

Hanem abban, ami csak néz és lát.
Mint ahogy a Nap látja a tavat.
Mint az anya az alvó gyerekét.
Mint az, aki tudja, hogy nem kell semmit csinálnom ahhoz, hogy helyem legyen itt.
Mert már itt vagyok.

_

Nem kell jól lenni.
Nem kell jónak lenni.
Nem kell okosnak lenni.
Nem kell tudni.
Nem kell rendet rakni.
Nem kell megérteni, nem kell megbocsátani.
Nem kell megbeszélni.
Nem kell elkerülni.
Nem kell hazudozni.
Nem kell elengedni.
Nem kell felemelkedni.
Nem kell megvilágosodni.
Nem kell megfejlődni.
Nem kell jobbá válni.

_

Végre meg lehet pihenni.
Ott, ahol a szeretet nem válasz.
Nem jutalom.
Nem eredmény.
Hanem állapot. Létezés.
Egy tükör, ami nem torzít.
Nem húz be. Nem tol el.
Csak ott van.
És tisztán lát.

_

Ebben a tükörben végre nem azt látom, hogy „mi nem stimmel velem”, hanem megérzem, hogy végre végre végre ellazulhatok.

_

Ha már fáradt vagy. Ha nem bírod tovább a visszaverődéseket. A kritikus pillantásokat.
A visszajelzéseket és teljesítményértékeléseket.

Ha minden mondat csak újabb réteg szar, és minden vitatott igazság már csak zaj – gyere.

Ha letennél mindent, amit már nem tudsz cipelni – én itt leszek. Időpont és részletek: hello@kunido.hu