Gondolkodom, tehát szorongok?
A túlagyalás örvénylő spiráljának pszichospiri logikája, amitől garantáltan berosszulsz 😵💫
„Gondolkoztam rajta.” – mondtam hat órával később, miközben már a gyerekkori homokozóélményeimet is összekapcsoltam azzal, hogy ma miért nem tudok határozottan nemet mondani a szomszédnak, amikor megint áthozza a zellerlevest, amit utálok. Ismerős?
Az overthinking, magyarul túlagyalás, az a furcsa pszichomentális triatlon, ahol az idegrendszered egyszerre futóedzést, sakkversenyt és szabadverses önmarcangolást nyomat. Kéretlenül. 😒
Csakhogy a köredzés végén rájössz, hogy ennek semmi értelme nem volt. „Ha eleget gondolkodom, biztos jobb döntést hozok.” Valami ilyesmi elképzelés van bennünk sokszor. Hát… nem.
Vagyis néha igen, de a túlagyalás nem ugyanaz mint a „megfontoltság”. Az már az az állapot, amikor az agyad egy eltévedt GPS-hez hasonlít: „Fordulj vissza. Fordulj vissza. Fordulj vissza.”
A túlagyalás valójában nem a megértéshez visz közelebb, hanem a kontroll illúziójához. Olyan, mint mikor újra és újra kinyitod a hűtőt, hátha azóta került bele valami értelmesebb. Nem került.
Mit okoz viszont?
• Bénultságot – mert nem döntesz és cselekszel, csak gondolkodsz.
• Szorongást – mert minden lehetséges opcióban meglátod a hibát.
• Önvád spirált – “Megint elment egy napom, és legjobb lett volna már tegnap…”
• Mentális fáradtságot – de olyan szintűt, hogy utána már a Netflix ‘skip intro’ gombjának lenyomása is kognitív túlterhelést okoz. 🥴
A gondolkodással önmagában semmi baj. A tudatosítás rendkívül fontos. Csak nem kell mindig mindent végiggondolni a világvége szintjéig. Mert a belső bölcsességed gyakran már a második percben megmondta, mi a válasz – csak te nem akartad, vagy nem merted elhinni. Esetleg meg sem hallottad.
Ezért inkább végignyomtad még ötször ugyanazt a kört, hátha valami megváltozik. Spoiler: nem fog.
A túlagyalás gyakran félelem a cselekvéstől.
Félelem attól, hogy hibázunk.
Félelem attól, hogy újra fájdalmat élünk át.
Félelem a veszteségtől.
De közben elfelejtjük, hogy a hibázás is információ, valamilyen élmény, ami alapján immár tapasztaltabban újabb döntéseket hozhatunk, és újabb lépéseket tehetünk akár más irányban is.
A túlagyalás viszont csak zaj.
Hová juthatsz el, ha kiszállsz ebből a lehúzó, fojtogató örvényből?
Oda, ahol az intuíciód megint hallható. Oda, ahol a döntéseid nem görcsösek, hanem együtt áramlanak a lehetőségekkel. Oda, ahol nem minden választásod tökéletes – de a tiéd.
És ez felszabadítóbb, mint hat óra újra-elemzés bármelyik sötét, gyűrött agyzugban.
Akkor most mit tehetsz?
Legközelebb, amikor azon kapod magad, hogy újra átgondolod a már ötvenszer átgondolt dolgot, állj meg egy pillanatra, és kérdezd meg magadtól:
„Ez most egy szükséges gondolkodás – vagy már egy önsorsrontó belső Netflix-sorozat?”
Ha az utóbbi:
✅ Vegyél egy nagy levegőt és fújd is ki, mert ha nem fújod ki, az végzetes lesz. Folytasd a légzést 😄
✅ Esetleg sétálj egyet
✅ Vagy keress meg, és beszélgessünk. Rövidebben, de talán mélyebben, és hat órán belül.
És ha a jelentkezést is túlgondolod? Semmi baj. Ott kezdjük, ahol vagyunk. Az első beszélgetés után úgyis együtt kitaláljuk, hogyan tovább. 🙂
