🐢 Teknősles és más szentségtörések

amikor a természetet már csak a kijelzőn át tudjuk nézni

Egyszer én is egy teknős szemébe néztem.

És majdnem elhánytam magam.

Mert abban a pillanatban tudatosult, hogy nem pusztán néző vagyok – hanem aktív résztvevő. Résztvevője egy szépnek hazudott pusztításnak.
Egy programnak, amit természetközeliségként adnak el, de valójában távolabb visz minden élőtől.

🏖️ A nyaralás, ami szépnek indult

…És amúgy az is lett, pár döccenővel. Merthát… jinjang.

Tavaly nyáron életem első felnőtt nyaralására mentem.
Napfény, tenger, görög saláta. Zakynthos. Ide volt a legolcsóbb a repjegy.

A programok között pedig ott virított egy egzotikus ígéret:

Teknősles.
Természetközeli élmény. Autentikus. Örök élmény.

Naná, hogy mentem. A sziget körüli hajózgatás bakfitty volt ahhoz a lehetőséghez képest, hogy a saját élőhelyén lehessen igazi teknőst látni.

Egy motoros hajóra ültünk fel – mi, turisták -,
és a szinte feketére barnult helyiek kivittek minket a nyílt vízre.
Ők ebből élnek. Nem biztos, hogy szívesen csinálják – de mi fizetünk, ők meg kivisznek minket egy olyan területre, ahol a teknősök a felszínre szoktak jönni levegőt venni. Szépen hangzott, izginek is tűnt. Közelebb akartam kerülni valamihez akkor is, és ez jobb programnak tűnt, mint bármi más, mivel úszni pl. nem tudtam.

🧯 A megrendülés pillanata

A brümmögő motorcsónakunk mellett még 3-4 másik is megállt, gyűrűt alkotva a víz felszínén.
Mintha bekerítettünk volna valamit.
Mintha vadászni készülnénk – csak most kamerákkal. 

Egész sokat várakoztunk, szinte már készültünk a csalódásra
hogy ez ma elmarad
amikor egyszercsak egy teknős kibukkant a felszínre.

Majdnem mindenki ujjongott.
Majdnem mindenki kamerával követte.
Majdnem mindenki meg akarta örökíteni.

Én meg…
megrendültem. Elérzékenyültem. És aztán majdnem elhánytam magam.
De nem (csak) a benzingőztől.

🧡 A természet mint díszlet

Az a teknős csak élte az életét.
Kibukkant a felszínre, hogy levegőt vegyen – és hangosan brümmögő hajók gyűrűjében találta magát.
Mint egy ősi szertartás szereplője, ahol a szentség már régen kiszállt a történetből. Az áhítat elmaradt. 

🐦 Állatkert, gyerek, ambivalencia

Eszembe jutott valami más is erről.
Ez már évekkel ezelőtt elkezdett bennem motoszkálni.

Az állatkertekkel kapcsolatban.
Az a furcsa, kellemetlen érzés, ami a bőröm alól kezdett el szétterjedni,
furcsa ambivalens keveredése a lelkesedésnek és kínnak…

Hiszen az állatokat szeretem(?)
Meg akarom mutatni őket a gyerekemnek is.
Csodálom őket.
De valami mégsem stimmel. 

Igen, elvileg az állatkertben vigyáznak rájuk, gondoskodnak róluk.
És dejó, nekem nem kell messzire utaznom a gyerekemmel,
hogy lássunk csodalényeket. Milyen kényelmes! Milyen praktikus! 

Dehát…
ilyen fura az egész rendszer.
Mert bezárva vannak.
Mert nem együtt élünk, hanem jelenleg értünk vannak.
Mert nem kapcsolódunk hozzájuk, csak nézzük és használjuk őket.

🚘 Egzotikum, Instagram, elefánt

Tudjátok, régebben az elefántháton ülve mosolygós fotók is mentek.
Egy időben ez menő volt. Különleges, egzotikus, Instagram-kompatibilis.
Sokan vágytak rá.

De aztán elindult valami.
Cikkek, dokumentumfilmek, vallomások.
Láthatóvá vált, milyen árat fizetnek az elefántok azért,
hogy turisták üzletszerűen a hátukon fotózkodhassanak.

És ez már nem trendi.
Mert nem lehet már nem tudni.
És ha tudod, nem ugyanúgy nézed.
És valami benned összerezzen.

🌍 A globalizált turizmus kultúrcélkeresztje

Ahol valaha hódító seregek meneteltek, ma turista-selfiek készülnek.
A dinamika sokszor ugyanaz maradt:
mi akarunk jönni-menni, látni, élvezni, a másik alkalmazkodik – csak most nem fegyverrel, hanem a pénzzel élünk vissza. De ugyanúgy a hatalomról szól a dolog.

A földet eladható birtoktárgyként kezeljük, az országainkat határokkal különítjük el, és véres csatákat folytatunk egymás területeinek és javainak megszerzéséért, vagy csak úgy, bosszúból. 

Ez a világ ma már nemcsak tárgyakat, hanem élőlényeket is élménycsomaggá alakít. A teknős, az elefánt, a táj – mind program, amit meghódíthatsz, lefoglalhatsz, megörökíthetsz, megoszthatsz.

Ahol valami látványosságá válik, ott könnyen elveszítjük a kapcsolódás lehetőségét.
Túl sokszor nézünk – és túl ritkán látunk.

Ha már nem tudod látni benne a Lelket –
lehet hogy ideje visszalépni.

Úgy is lehet gondolkodni, hogy nem mi megyünk a természetbe – hanem ő nyit ajtót, ha tudjuk, hogyan lépjünk be.

Mikor láttál utoljára valamit úgy, hogy beleremegett a lelked?

💔 A szeretet és a birtoklás zavaros határai

Kicsit úgy vagyunk a természettel, mint néha egymással.
Ha valamit szeretünk, meg akarjuk nézni közelről.
Meg akarjuk érteni. Meg akarjuk örökíteni.
Meg akarjuk tartani.
Esetleg meg akarjuk hódítani.
A csúcstámadás szó is érdekes számomra. 

De a szabadság nem esztétikai kérdés.
És a szeretet nem zárka.

🧥 Persze közben ott a gyerekem is

Aki rácsodálkozik a zsiráfra.
Aki még nem gondol bele, miért furcsa, hogy ilyen közelről láthatja.
És én sem tudom mindig, mit kezdjek ezzel.

De talán nem is kell tökéletesen tudni –
talán elég csak nyitva maradni a kérdéseink mellett. 

🧘️‍♀️ Nem kell azonnal életmódot váltani

De el lehet kezdeni kérdezni.
Meg lehet állni egy-egy pillanatra.
Egy csendes visszatekintés – néha már ez is elég.

Talán te sem tudod pontosan, miért feszít ez az egész.
Csak valami mocorog belül.
Valami, ami már nem akarja ugyanazt és ugyanúgy csinálni, mint eddig.

Nem azért írom ezt, hogy bűntudatot keltsen benned.
A bűntudat és a szégyen nem ébreszt, csak beszűkít és megbénít.
De egy kérdés, egy megrendülés, egy visszatekintés… már ébreszthet kapcsolódást.

Lehetsz nyugodtan akár hipokrita is – csak figyelj. Figyelni akkor is lehet, és érdemes, ha még nem tudsz másképp cselekedni.

🏟 Szeretnél másképp kapcsolódni?

Ha te is érezted már úgy, hogy nem tudsz úgy jelen lenni a világban, ahogy szeretnél,
ha a zaj, a felszín, a nyomás alatt szeretnél mélyebbre menni –
várlak szeptembertől újra egyéni konzultációra.

Ez nem lesz teknősles.
Nem lesz attrakció.
De megjelenhet egy másik fajta figyelem egy olyan térben, Ahol nem kell szerepelni. És nem kell túlélni. Elég csak lenni.

Vedd fel velem a kapcsolatot emailben: hello@kunido.hu és egyeztetjük a részleteket. 

Nem is tudod, mit kérdezz, vagy mit érzel?
Akkor is van helyed… Gyere. Beszélgessünk róla.

🌀 Te mire ébredtél rá, amit már nem tudsz nem tudni?