7+1 nap a Camino Benedictuson
Egy hete Tihanyból indultam el a Szent Jakab zarándokúton.
Minden nap egy újabb település, egy újabb szakasz a természetben… és lett pár vízhólyag, meg persze rengeteg élmény, soksoksok tapasztalat is.
Néha a legfontosabb szakasz a mosógép és a Decathlon között történik.
Csütörtök estig bírtam a terepfutó cipőmben, botok nélkül, a bakonyi murvás utakon. A talpam olyan brutális talpmasszázst kapott, hogy az egész idegrendszerem kiakadt. Éjjel nagyobb eső is esett, ezért úgy döntöttem: ennyi volt.
Pénteken hazamentem Pestre. Szundiztam egyet, beraktam egy mosást, aztán elzarándokoltam a Decathlonba bakancsért, botokért, és feltankoltam még vízhólyagtapaszokból is.
A táskát könnyebbre pakoltam, a talpamnak kencézés, masszázs, pihentetés – minden volt.
Ez lett a „+1 nap”: az újrakezdés, illetve a megújulva folytatás napja. És visszatértem. Másnap hajnalban keltem (már tudtam szaladni a vonatokhoz, jeee), és Bakonyszentlászlótól folytattam az utat.
Úgy voltam vele, hogy ha nagyon rossz lesz, Pannonhalmán ismét megállok. De nem álltam meg. Odaértem, ráadásul egész korán. Fájt a lábam, de szerencsére nem kellett az Apátságig felmászni, csak a Gyümölcsoltó Boldogasszony templomhoz, ahol a zarándokszálláson aludtam.
Sírtam, amikor megérkeztem. Nem gondoltam volna magamról, hogy erre is képes vagyok. Ezután még az este 7-es misére is bementem, ahol a pap meghívására egy szöveget is felolvastam.
Vasárnap mentem tovább Győrbe, és végül ma délután Lébénybe értem. A Szent Jakab templomhoz megérkezni… olyan volt, mintha az egész út összegezné magát.
Ráadásul hétfőnként zárva van a templom – de micsoda medzsik: éppen ott volt a sekrestyés hölgy, aki fél perccel később már elbringázott volna, de így beengedett, és kaptam egy emléklapot a pecsét mellé.
Összesen kb. 170-175 km. De az igazi Camino nem a számokban van, hanem a kanyarokban, a könnyekben, a nevetésben, a kapcsolódásokban, a hazafordulásokban és a visszatérésekben.
Megérkeztem. És az út bennem lép tovább.
Köszi, lábaim. Köszi, Út.
⸻
Ahogy a Camino, úgy az “önismeret” útja sem mindig egyenes: van, hogy meg kell állni, vissza kell fordulni, vagy új irányba haladni tovább. Van hogy új cipőt kell venni… és van, hogy csak sírva érkezünk meg. Vagy akár sírva nevetve.
Szeptembertől újra megnyitom a teret egyéni konzultációkra – ha te is a saját belső zarándokutadon jársz, és jól jönne társ az úton.
Írj emailt (hello@kunido.hu) ha jönnél, és egyeztetjük a következő lépést.
Te hol álltál meg legutóbb, hogy aztán megújulva folytasd?
