Amikor kiborul a bili – és Pán is előbújik

Van bennünk valami, amit általában szépen elrejtünk.

Ami nem kedves, nem mosolygós, nem szelíd.

Hanem vad, ösztönös, sokszor egészen félelmetes.

A görögöknek volt erre egy szavuk: Pán.

A természet, a pánik, a félelem és a vágy istene. Aki egyszerre játékos és ijesztő.
Aki előhívja belőlünk és megtestesíti azt, amit elnyomunk – és ezért a puszta jelenléte is felkavar.

Mostanában nálam is kiborult a bili. Régi élmények, szégyenek, bűntudatok jönnek fel, és velük együtt rengeteg nem megélt, nem kifejezett, elfojtott düh is.
Sokak szerint ez nem szép, nem tiszta, nem „fényes”, és végképp nem illendő egy nőhöz.

Csütörtökön akkora drámában ültem, hogy még egy öngyilkos gondolat is átsuhant a fejemen – nem azért, mert nem akartam élni, hanem mert annyira elviselhetetlennek tűnt a szégyen, hogy valaha hányszor megszégyenítettek. Például azért is, mert dühös voltam és szitkozódtam. Főleg tehetetlenségemben, mert úgy éreztem, nincs (elég) hatalmam az életemben.

És eszembe jutott, hogy a nyár végi zarándokutamon egyszer csak ott találtam magam a Pán-forrásnál.
Pont úgy vicsorogtam vissza rá, ahogy ő rám.

És ahogy forgattam magamban ezt az egészet, mert szép lassan visszajöttem a regresszióból, a bömbölő zokogásból, és újra el tudtam kezdeni gondolkozni… rájöttem, hogy nem vagyok hibás, ha bennem is ott lakik a vadállat.

💥 A düh nem szégyen.
💥 A düh nem hiba.
💥 A düh nem betegség.

A düh: jelzés.
A düh: határ.
A düh: erő.

Lehet, hogy a környezeted nem ismer rád.
Lehet, hogy azt mondják: „hisztis” vagy, „agresszív”, „őrült”.
De lehet, hogy egyszerűen csak végre **önmagad vagy**.

A düh azt jelzi, hogy valami nagyon nincs rendben. Valaki olyat tesz, ami nekem nem jó. És a düh ajándék is lehet, mert elképesztő energiát szolgáltat a változtatáshoz.

És ami a legfontosabb: nem kell egyedül lennünk ebben sem.
Pán mindannyiunkban ott van. És ha kimutatjuk, azzal nem rombolunk – hanem leromboljuk a hazugságokat, így lehetővé tesszük az őszintébb és intimebb kapcsolódásainkat is.

Ez most nem gyógyulás, nem fejlődés, nem „lélekút”.
Ez most túlélés. Sőt: ez tesz igazán élővé. Emberként. Egymás mellett, és egymással szövetségben.

👉 Ha te is érzed, hogy fortyog benned az indulat, amiről senki nem tanított meg beszélni, vagy amiről nem engedtek beszélni, gyere el egy beszélgetésre.

Nem fogom megszelídíteni a benned élő Pánt – viszont megélheted, hogy nem kell elrejtened. Akár ordíthatunk is együtt, vagy csak csendben kimondhatod, amit eddig nem mertél.

Ide írj, ha jönnél: hello@kunido.hu

Vagy nézd meg a weboldalam további infókért 👀