Ami kettőnk között születik
Egy kapcsolatban – bármennyi résztvevővel – ahol mindenki törekszik arra, hogy felismerje és lássa a saját működését mozgató belső késztetéseket (vágyakat, hiányokat, félelmeket és más érzelmi hullámokat)…
ahol a felek igyekeznek megérteni és megélni a bennük, közöttük és körülöttük folyamatosan változó és összefonódó jin és jang minőségeket…
és ahol mindannyian hajlandók nyitottan figyelni és reflektálni arra, ami a közös térben történik…
…ott egyikük sem próbálja birtokolni vagy kontrollálni a másikat – és egyikük sem kívánja, hogy őt birtokolják vagy kontrollálják.
Mert egyszerűen nincs rá szükség.
A kontroll mindig félelemből születik; a kapcsolódás ott kezdődik, ahol a félésből élés lesz, reakció helyett pedig kölcsönös odafigyelés és kommunikáció.
Az intimitás valójában ott jelenik meg, ahol meg tudjuk különböztetni a saját régi történeteinket a jelen pillanat valóságától.
Ahol felismerjük, hogy a másik nem a múltunk szereplője. És mi sem vagyunk azok többé.
Minden kapcsolat létrehoz egy harmadik teret is – egy élő mezőt -, amelyben a két (vagy több) ember dinamikája találkozik.
Nem csak az „én” és a „te” működik benne, hanem az is, ami kettőnk között megszületik.
Ez az a tér, amit gondozni lehet, látni lehet, tisztelni lehet.
A szabad kapcsolódás nem a szabályok hiánya.
Hanem a kölcsönös bizalom és a tiszta határok jelenléte.
Én direkt nem nőt és férfit írok, mert számomra teljesen egyértelmű, hogy a lényeg az energia minősége, amit megtestesítünk – nem a biológiai vagy társadalmi nem, és szexuális preferencia.
Mindannyiunkban elegyedik a jin és a jang, és a kapcsolat minősége leginkább azon múlik, hogy hogyan vagyunk kompatibilisek egymással… és azzal, ami közöttünk születik, pillanatról pillanatra.
A kompatibilitás nem azt jelenti, hogy mindig könnyű.
Hanem azt, hogy elbírjuk egymás igazságát – miközben nem veszítjük el a sajátunkat.
Végső soron a kapcsolódás próbája ez:
mennyire vagyunk képesek látni – és láttatni – azt, ami bennünk mozog.
—
Ha készen állsz arra, hogy ne másoktól reméld a biztonságot, hanem te magad legyél jelen a saját kapcsolataidban – akkor gyere.
Ha még nem állsz készen, az a legjobb, és akkor meg pláne gyere! ![]()
![]()
Kunigundalini
hello@kunido.hu