A halál nem a vég, halál nem létezik, a halál csak egy kapu, a halál illúzió – ilyen mondatokba futok bele újra meg újra, különösen spiri csoportokban.
Egy transzcendens dimenzióból szemlélődve (ki szemlélődik?) persze mindez igaz is lehet.
Ugyanakkor én egyre inkább forgatom a szemeimet, sőt, most már dühöt is érzek, amikor valaki ilyen bölcsességeket oszt meg.
Méghozzá azért, mert ez csak a történet egyik fele.
Igen, a testünk feloldódik, és visszatér a körforgásba, miután a kukacok és a gombák megemésztenek.
És igen, az is lehet, hogy a lelkünk visszatér a nagy egységbe.
De a személyiség dimenziójában, ott, ahol most emberként létezünk, a halál nagyonis létezik, és végzetes.
Kuniként én soha többé nem leszek, miután meghalok.
Meg fogunk halni mindannyian, és fogalmunk sincs, mikor.
Lehet, hogy tíz év múlva.
Lehet, hogy két hét múlva.
Lehet, hogy a következő pillanatban.
És az is lehet, hogy nem mi, hanem előbb valaki más.
Valaki, akit szeretünk.
És sérti az emberi integritásomat, amikor valaki elkeni ennek a veszteségnek a fájdalmát.
Sokszor úgy érzem, ez nem bölcsesség, hanem menekülés: annak elkerülése, hogy kimondjuk az igazságot –
minél jobban szeretsz valakit, minél közelebb engeded magadhoz, annál jobban fájhat, amikor elveszítitek egymást.
Akkor is, ha „nem ragaszkodunk, csak kötődünk”.
De a gyász, a mély bánat az emberi létezés alaptartozéka.
Ugyanúgy, mint az öröm. A félelem. A düh. Az undor.
Aki az „éntelenség” gyakorlása közben elfelejti, hogy ember is,
az éppen azoktól a tapasztalásoktól fosztja meg magát,
amelyek ebben az emberi életben megélhetők.
Függetlenül attól, hogy van-e előző vagy következő élet.
Ezt ugyanis nem tudhatjuk biztosan.
__
Mindeközben engem a halál közelségének és kiszámíthatatlanságának tudata nem elidegenít az élettől, hanem közelebb visz hozzá.
Segít újra és újra priorizálni:
mi az, ami valóban fontos.
Segít dönteni arról, hogyan akarok élni, kivel akarok élni, mivel akarom tölteni az időmet,
ami véges – és amiről fogalmam sincs, mennyi van még belőle.
Segít hálásnak lenni az apróságokért is.
Segít örülni.
Segít szenvedéllyel élni.
