Mit moziztam?
Tegnap volt a Magyar Pszichedelikus Konferencia TELTHÁZ.
És bár nagyon szerettem volna, végül ezen nem vettem részt, mert hát ugye gyereknap is volt, és vannak prioritások. 
De nem azért, mert ne érdekelne annyira a téma, hogy csak úgy rálegyintsek…
Hanem mert néha a legfontosabb tudatállapot-módosító élmény nem egy ayahuasca szertartás, egy gombapöris hétvége, egy békaméreg kezelés vagy egy tudományos igényű konferencia (a résztvevőknek ajándék gombaformájú kristállyaaaaal aaaah mindegy, amúgyis van már itthon kettőő…).
Hanem az, hogy ott vagy a gyerekeddel a közös rajzolásban, gitározásban, táncolásban, rendrakásban, főzésben, olvasásban, kirándulásban.
Vagy hogy valóban figyelmesen végighallgatsz valakit.
Vagy hogy észreveszed, amikor már megint ugyanabba a mintába csúszol bele.
_
A pszichedelikus élmények lehetnek mélyek, gyógyítóak, megrázóak, gyönyörűek.
De önmagukban nem feltétlenül változtatnak meg minket.
Mert egy felismerés és egy megváltozott élet nem ugyanaz.
Ahogy egy insight és egy új szokás sem ugyanaz.
Sőt.
Néha a folyamat legnehezebb része nem maga az élmény.
Hanem az, amikor hétfő reggel felébredsz, és ugyanazzal a partnerrel, ugyanazzal a főnökkel, ugyanazzal az idegrendszerrel, ugyanazzal a családi történettel találod szemben magad.
Na ott kezdődik az integráció.
Amikor nem azt kérdezed:
„Mit moziztam?”
hanem azt:
„Mit kezdek ezzel?”
__
A vipassana meditációs szakzsargonban van egy szó, amit nagyon szeretek.
Éntelenség.
Nem abban az értelemben, hogy megszűnsz létezni.
Hanem hogy egy pillanatra kevésbé hiszel el mindent, amit az elméd rólad és másokról, a valóságnak hitt igazságról mesél.
A történeteket.
A szerepeket.
Az automatikus reakciókat.
A megfigyelői tudatosság által egy kis távolságból szemlélve a dolgokat néha láthatóvá válik valami.
Hogy nem a haragod vagy.
De nem is kell kiirtanod magadból.
Nem a félelmed vagy.
De nem is kell legyőznöd.
Elég, ha felismered, amikor átveszik a kormányt.
Nem te vagy az a kapcsolat, amiben újra és újra ugyanaz történik.
Hanem ezek tapasztalatok, élmények, minták, szokások, idegrendszeri és kapcsolati válaszok.
Ha már látod és felismered őket, akkor van esély arra is, hogy ne csak ismételd őket.
__
Persze itt jön a következő csavar.
Mert vannak dolgok, amiket egyedül egyszerűen nem látunk.
Mindannyiunknak vannak vakfoltjai.
Olyan mondatok, amelyeket százszor kimondunk anélkül, hogy hallanánk őket.
Olyan viselkedések, amelyeket teljesen természetesnek hiszünk.
Közben lehet, hogy a környezetünk már szenved.
Vagy épp mi vagyunk valakinek a környezetében, aki mellett szenvedünk, és azt várjuk (hiába), hogy a másik változzon.
És néha pont ez a felismerés fáj a legjobban.
Hogy nem a másik életét kapjuk meg dolgozni.
Hanem a sajátunkat.
Ezért fontos lehet beszélgetni.
Nem azért, hogy valaki megmondja a tutit.
Nem azért, hogy megjavítson.
Hanem mert egy másik ember nézőpontja néha olyan ajtókat nyit ki, amelyekről nem is tudtuk, hogy léteznek.
Sőt.
Néha olyan dolgokat lát meg bennünk, amelyeket mi magunk sem.
És néha olyan dolgokat látunk meg általa, amelyeket egyedül talán évekig kerülgetnénk.
__
Akár pszichedelikus élményed volt.
Akár egy meditációs elvonulásról jössz.
Akár egy szakításból.
Akár egy gyereknapról.
A kérdés végül ugyanaz:
Mit mutat ez neked az életedről?
És mit szeretnél ebből tovább vinni magaddal?
Mert az élmények jönnek-mennek.
A felismerések is.
Ami hosszú távon számít, az az, hogy hogyan élünk másként utánuk.
Ha van valami, amit most próbálsz megérteni, integrálni vagy egyszerűen csak körbejárni egy másik emberrel, velem lehet beszélgetni.
hello@kunido.hu
