SZOLGÁLOM A SZERETÉST, GYAKORLOM AZ ÉLÉST, ENGEDEM A VÁLTOZÁST ÉS A KAPCSOLÓDVA ÉRZÉST

Csurgai ZsÓFIA Kunigunda

Szia!

Szólíts csak röviden Kuninak.

Sokáig fogalmam sem volt arról, hogy mihez kezdjek az életemmel. Pedig jó tanuló voltam, rengeteg dolog érdekelt és viszonylag sokmindenbe belekóstolhattam. Viszont nem tudtam lecövekelni egyetlen lehetőség mellett sem hosszabb időre. Azt mondták, nem vagyok elég kitartó. Szégyelltem magam, és úgy éreztem, valami baj van velem.

Az érettségi körül nem bírtam a nyomást – a képességeimhez mérten mélyen alulteljesítettem. Bedobtam a törülközőt. Még jobban szégyelltem magam. Pedig csak nem tudtam választani, és féltem attól, hogy hibás döntést fogok hozni, így aztán inkább megpróbáltam elkerülni a döntéshozatalt.

Csurgai Zs Kunigunda

Dolgozni kezdtem, és voltam mindenes, irodavezető, HR asszisztens, ingatlanértékesítő, webshop koordinátor és ügyfélszolgálatos. Sminkes és lakberendező is lettem. Eleinte elég sokat küzdöttem az egómmal, de amikor ezt meguntam, átalakítottam a gondolkodásmódomat, míg végül már a legegyszerűbb feladatokban is találtam valamit, amit szeretni tudtam, és amivel másoknak is adhattam valamit. Örömmel és szeretettel címeztem meg minden egyes borítékot, imádták, ha én veszem fel a telefont, és gond nélkül beszélgettem vadidegenekkel, akikkel később szerződést kötöttünk. Próbáltam beilleszkedni a társadalmi normába és teljesen jól alakultak a dolgok, mégis visszatérő érzésem volt, hogy valami itt nem stimmel. Hogy ez, amit csinálok, valahogy nem elég ~mély~, nem ~igazi~, hiányzik az élet_em_ből a ~lényeg~. Valami, amiről nem tudtam, hogy micsoda, csak a hiányát éreztem egyre mardosóbbnak, miközben a felszínen minden okénak tűnt. Kimondottan optimista, derűs természet voltam mindig, amiből sokan tudtak erőt is meríteni, úgyhogy szerettek és szerettem én is.

Ám ez a valaminemstimmel-érzés csak nem hagyott nyugodni. Szerettem volna megfelelni mindenféle felém irányuló elvárásoknak, mert úgy éreztem, hogy akkor leszek jó, akkor leszek szerethető és értékes. Vágytam a támogatásra, de úgy éreztem, hogy az is feltételekhez kötött, ahhoz is teljesítenem kell. Biztonságosnak tűnt az a kiszámítható, előre látható, tervezhető életpályamodell is, hogy születés – iskola – munka – párkapcsolat – család – mégtöbbmunka – halál. És hát azt láttam magam körül, hogy a legtöbbeknél ez nagyszerűen működik. Akiknél nem, azok vagy zsenik vagy extrém tehetségesek valamiben, vagy a többségi társadalom perifériájára szorult, megvetett vagy eltűrt/eltartott csoportok.

Volt azért egy pont, amikor vettem egy nagy levegőt, és a “rendes” munkalehetőségek irányából elkanyarodtam a művészetek felé, mert erre mindig is fogékony voltam. Bár azt mondták, ebből nem lehet megélni, és én elhittem, mégis megszólalt bennem egy hang, hogy muszáj erre indulnom. Tök ismeretlen világ volt. Aztán rajziskolások közösségében magam is meglepődtem, hogy mennyire otthonosan éreztem magam, és rengeteg fantasztikus és izgalmas emberrel ismerkedtem meg. Ahhoz azonban már nem hittem eléggé magamban, hogy ezen az úton nagyobb távot is meg tudjak tenni.

Viszont kiderült, hogy nincsenek véletlenek, és minden jó úgy ahogy van, mert amikor a MOME-re már többedjére nem vettek fel (ekkor azt mondták, nem vagyok elég tehetséges, és ezt is elhittem), a folyamat során egyszercsak rádöbbentem, hogy engem tulajdonképpen nem is a belsőépítészet vonz, hanem maga az ember. A terekben is voltaképp az érdekelt, ami minden másban is: hogy az ember mit csinál, hogyan funkcionál, hogyan és mitől érzi magát jól vagy rosszul. Ahogy ezen morfondíroztam, eszembe jutott, hogy már tiniként is megszámlálhatatlanul sok órát töltöttem el különböző online fórumokon csetelve (anyukám legnagyobb bánatára), de ekkor ezt már más szemmel tudtam látni. Hirtelen tudatosult, hogy korábban is mennyire élveztem megfigyelni, hogy hogyan zajlanak az interakciók, hogyan alakulnak a konfliktusok, és úgy összességében hogyan kapcsolódnak egymáshoz a résztvevők. Megtaláltam tehát a közös nevezőt! ? Mindenben az emberi létezés és a kapcsolódások érdekeltek. Ollé!

Pályára álltam és beiratkoztam egy főiskolára, ahol csoda tanároktól tanulhattam messze nem csak a tananyagról. Közben a szakomhoz illeszkedően egy abszolút rendhagyó és valóban értékteremtő kis social média és marketing ügynökség tagjává is váltam, ahol szuper csapatot alkottunk, progresszív együttműködéseink voltak, és a kreatív szabadságnak új szintjeit tapasztalhattam meg. Igazi álommeló volt ez nekem. Korábban el sem tudtam képzelni, hogy ilyen létezhet. ?

A PR szakirány befejezéseként a szakdolgozatom témájával viszont megint bajban voltam, mert én az identitás kialakulásáról szerettem volna írni, de szóltak, hogy ez nem a pszichó szak, keresnem kéne valami mást. Háhá, itt jött egy újabb nagy heuréka! Felfedeztem magamnak a personal brandinget (magyarul ezt énmárkának vagy személyes márkának fordítják), és rádöbbentem, hogy ebben minden benne van, ami engem foglalkoztatott. Kimeríthetetlenül komplex téma, máig imádom. Beleástam magam tehát a personal brandingbe, amiben egyúttal hasznosíthattam minden korábbi tudásomat és tapasztalásomat is.

Pár hónappal a diplomavédésem után azonban megszületett a kislányunk. A szüléssel-születéssel én is átléptem egy kapun – hirtelen elképesztő változások indultak meg bennem. És persze anyaként merőben újszerű kihívásokkal szembesültem. Közben pedig az addigi boldogságunk a férjemmel fokozatosan köddé vált. A párkapcsolati válságunk közepette, amikor a mélypontra jutottam, tudtam, hogy segítségre van szükségem.

Kértem és kaptam is, és a folyamat során megláttam és megértettem mindenféle bonyolult összefüggést, amik az érzéseimre, a gondolataimra és a tetteimre, végsősoron az életem alakulására is hatottak – anélkül, hogy ennek a tudatában lettem volna. Rádöbbentem, hogy milyen mélyben lapuló hitrendszerek miatt kérdőjeleztem meg mindig magamban a saját értékességemet, és engedtem másoknak is, hogy megkérdőjelezhessék ezt. Nem volt mindig víg a szembesülés azzal, hogy én milyen szerepet játszottam a dolgok alakulásában, miközben azt hittem magamról, hogy tudatosan élő lény vagyok. Kiderült, hogy nem. ? Ahogy a tudatos szintre emelkedett a tudatalattiból irányító programok egy része, és fény derült arra, hogy hogyan teremtettem meg magamnak az aktuális krízisemet, képessé váltam elfogadni, megbocsájtani, majd elengedni. Sőt, ami a legfontosabb, ezek révén változtatni is.

Körülbelül három évnyi kitartó és elkötelezett belső munka következményeként jelentős átalakuláson mentem keresztül, totálisan kicserélődtek a hitrendszereim, megváltozott a külsőm is, és más szemmel kezdtem tekinteni a világ_om_ra.

Rájöttem, hogy az érdeklődési köröm spektruma nem is széles, hanem 360 fokos. A buddhista filozófia alapjaival addig is nagyjából tisztában voltam, de elkezdtem végre meditálni is. A zen és vipassana meditációs praxis azóta is a mindennapjaim szerves része.

Rájöttem, hogy nem igaz, hogy nem vagyok elég kitartó, és az sem, hogy nem vagyok elég tehetséges. Rájöttem, hogy egy igazi kincs a sokszínűségem, és hogy az érzékenységem, amitől korábban szenvedtem, olyan érték, amit másképp használva, áttranszformálva önmagam és mások javára is tudom fordítani. Ahogy az intuícióm elkezdett hallhatóvá válni a sok külső zaj lecsendesítésével, fokozatosan képessé váltam a megfelelési vágyamat levetkőzni, az elvárások alól felszabadítani magam, és a hibázástól való félelem nélkül, vagy akár a fel-felmerülő félelmeimmel együtt is létezni. Amitől korábban szenvedtem, az bizonyult a legnagyobb tanítómnak. Egyre bátrabbá kezdtem válni.

Így lettem a kislányunk születése után personal branding konzulens, amikor az exférjemmel végül a válás mellett döntöttünk, és nekem hirtelen el kellett döntenem ezzel párhuzamosan azt is, hogy elmenjek-e alkalmazottnak egy random céghez, vagy a saját utamat járjam – amiről amúgy még mindig fogalmam sem volt, hogy mi az. Emlékszem, mennyire csábító volt a fix fizetés biztonságának gondolata, de addigra már tudtam, hogy az számomra csak menekülőút lenne, és az a biztonság csak illúzió. Ráadásul a képességeimhez képest ismét és még mindig mélyen alulértékeltem magam, csak amolyan megúszós pozíciókat nézegettem az egyéni vállalkozás alternatívájaként. De ezt már meg tudtam figyelni magamban. Addigra már elkezdtem bízni magamban. Ismét vettem tehát egy nagy levegőt, és magamat választottam. Mármint a valódi, belső ön_mag_omat, amit épphogycsak elkezdtem felfedezni. Vakrepülés volt. ? De úgy voltam vele, hogy ha már csinálom, hadd szóljon.

Kizárólag szerelemprojekteket vállaltam már a nulladik pillanattól, és szinte csak ajánlás útján érkeztek hozzám az újabb és újabb megbízók, akikkel villámgyorsan egy hullámhosszra zizzentünk. És bár a magam “holisztikus” és meditatív, tudatosulásra törekvő branding megközelítésével a kommunikációs feladatok mellett logókat is terveztem és weboldalakat is készítettem – és készítek a mai napig is – nagy örömmel, a hangsúly hamar a lelki tényezők felé tolódott a munkámban, amikor rádöbbentem, hogy hozzám hasonlóan mindenki másnak is vannak olyan belső, érzelmi-tudati akadályai, amik miatt egyszerűen nem tud hozzáférni a benne rejlő potenciálhoz. És akkor mindegy, hogy milyen arculatot tervezek vagy milyen kommunikációs stratégiát fogalmazunk meg, egyszerűen nem fog tudni megvalósulni, amit elterveztünk. Hiába lehet megtanulni a technikát könyvekből és tanfolyamokon, mégsem fog sikerülni ezek alkalmazása a gyakorlatban, mert valami megakadályozza a szintlépést. De ugye ezek a belső gátló programok legtöbbször nem is tudatosak.

Szóval voltak részeredményeink annak köszönhetően, hogy beépítettem a brandingbe egy alapozó folyamatot, amely során visszamentünk az időben, és megnéztük, hogy a megbízóm egyáltalán miért foglalkozik épp azzal a saját vállalkozásában, amivel. Tehát hogy mi az ő sztorija, tulajdonképpen. ? Meglepő lehet, de a legtöbbjüknél ugyanúgy nem volt ez tudatos, mint nálam, én viszont addigra meggyőződtem arról, hogy csak erős alapokra érdemes építkezni, ha fenntartható üzleti sikereket szeretnénk – ráadásul összhangban a magánélettel. Imádtam a csillogó szemeket és felszabadult nevetéseket, amikor összeállt a másikban is a saját puzzle-je, és meglátta önmagát az élete mozaikdarabkáiban. Én pedig láttam a lehetőségeket is, amikről a másik akár még álmodni sem mert. Pedig ott volt benne minden.

Felismertem, hogy rengeteg téves azonosulás, önszabotáló hitrendszer és félelem övezi a vállalkozói létformát is, és mivel minden mindennel összefügg, már nem is csodálkoztam, ahogy kirajzolódott, hogy ha a magánéletben vagy a vállalkozásban valami diszharmónia van, akkor az a másik területre is erős hatással lesz, hiszen ezek valójában elválaszthatatlanok. 

Ekkor gondoltam egy merészet, és elkezdtem használni a branding folyamatokban is azt a tudást, azt a módszertant, amit közben a saját terápiás hatású folyamataim nyomán megtanultam. Ezzel a mély meditációs módszerrel lehetővé vált, hogy a kellemesen relaxált és a verbális-kognitív szintnél még mélyebbre jussunk, és az érzelmekig leásva megkereshessük az adott problémák, tünetek gyökérokait. Ezáltal én meghökkentő gyorsasággal tudtam rendeződni, és elkezdtem újrateremteni az életemet. Vagy ahogy én jobban szeretem mondani: végre utat tudtam engedni magamban az életnek, itt és most.

Árnyalódott és átrajzolódott a kép, amit valóságként érzékelek. Gyökereket eresztettem, magasabbra nyújtózkodtam a fény felé, és megerősödtem. Elkezdtem a kiszolgáltatott állapotomat felszámolni a saját felelősségem felvállalásával, és elkezdtem mások számára is láthatóvá és elérhetővé tenni magam. Ha olykor meg is szólal bennem egy Gollam-szerű becsmérlő hang, már tudom, mi ez és honnan jön, és hogy mit kezdjek vele. ? Ezt a posztot pl. mosolyogva fogom megosztani veletek, anélkül a félelem nélkül, hogy vajon ki mit fog hozzá szólni. Izgalom van ugyan bennem, hiszen ez egy nagy mérföldkő számomra is, de úgy érzem, át tudom adni a belső erőt, ami a sok tipródás és gyötrődés után ma már itt izzik bennem.

A téves, limitáló hitrendszerek és a hozzájuk kapcsolódó lehúzó, nehéz érzelmek feloldásával, törlésével és átalakításával nagyerejű és akár azonnali változások tapasztalhatók minden szinten, az élet bármely területén. Legalábbis én így tapasztaltam, és azok is felszabadultságról és új utak megjelenéséről számoltak be kitörő lelkesedéssel, akikkel eddig együtt dolgoztam ezzel a módszerrel.

Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy hajlamosak vagyunk nagyon megörülni a pozitív változásoknak és kiugrani a folyamatból, mondván ennyi elég is volt, a gond megoldódott, jöhet a habzsidőzsi. Ezen is átmentem én is, de folytattam a munkát akkor is, amikor már naaaaagyon rendben éreztem magam, mert tudtam, hogy a megvilágosodott buddha állapot azért még nem ez. ? Természetesen mindent lehet, de ha csak odáig megyünk, hogy megszerezzük és elérjük, amire vágyunk, ugyanúgy sérülékenyek és kiszolgáltatottak maradunk, és könnyen visszacsúszhatunk. A megszokott, belénk ivódott működési mintázataink nagyon erősek tudnak lenni, és a tudatalattink hatalmas.

Ezért kidolgoztam egy hosszabb és alaposabb folyamatot lehetővé tévő programot azoknak, akik valóban elkötelezettek a változás és változtatás iránt, amit az imposztor szindrómára és az önbecsülés sérüléseire fűztem fel, ugyanis a “nem vagyok elég jó” hitrendszere szinte mindenkiben benne van (igen, még a látszólag sikeres, professzionális közegben mozgó szakemberekben is), a félelmek és szégyenek, bűntudatok paralizáló hatása pedig megkérdőjelezhetetlen. 

De hogyan lehet táplálni az önbizalmat és belső magként az önbecsülést az egoista énképek erősítése nélkül? Nézz vissza ide néha, jelölj be bátran Fb barátnak és lájkold be a szakmai oldalam is, ha érdekel a téma, mert mostantól gyakrabban fogok minderről kommunikálni.

Bízom benne, hogy a saját sztorimon keresztül jó példával tudok szolgálni számodra is ahhoz, hogy merj megnyílni és felvállalni magad magabiztosan, lazán, spontán és őszintén – a lebukástól és a hibázástól való irreális félelem legyőzésével.

 

❤
Kunigunda

A SZEMÉLYES CÉLOM

MEGÉLNI A SZERETET ÉS A KAPCSOLÓDÁS LEGTISZTÁBB MINŐSÉGÉT

Mindig tudtam, hogy izgalmas munkám lesz, de sokáig csak a helyemet keresgéltem és önmagamat szabotáltam – válogatott félelmekkel és különböző limitáló, nagyrészt tudattalan hitrendszerekkel.

Aztán a mélypontot elérve rájöttem, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie. Egyre tudatosabbá kezdtem válni, rengeteget tanultam és tapasztaltam, és ehhez sok-sok segítséget kértem és kaptam, amiért örökké hálás leszek.

Most itt vagyok, és minden rendben van.

Folytatva a megkezdetteket, úgy döntöttem, hogy életem hátralévő részét önazonosan, derűsen és bőségtudatban fogom eltölteni, miközben a munkámon keresztül másokat is támogatni fogok a saját kiteljesedésük, és igazi önvalójuk megtapasztalása érdekében.

Ha úgy érzed, hogy érdemes lenne együtt_működnünk, foglalj időpontot egy ingyenes konzultációra!